Nicolas Dupont-Aignan, a “Talpra, Franciaország” párt vezetője szerdán bejelentette, hogy indulni fog az elnökválasztáson. A politikus egyúttal az Európa előtt álló kihívásokról is beszélt; szerinte civilizációs alapokra kell helyezni az európai politikát, emiatt törekedni kell a Franciaország és Oroszország közti ellentétek felszámolására – az ellenségeskedés helyett egy új európai katonai szövetség létrehozásáról kell tárgyalni Moszkvával.
A politikus úgy fogalmazott, hogy bármilyen ellentét is feszül most Oroszország és Franciaország közt, az mesterségesen kialakított érdekellentét; a két ország egyetlen civilizáció részét képezi, emiatt az egymás ellen fordulás helyett inkább együtt kellene működniük. Dupont-Aignan szerint a francia elnök politikája inkoherens, és nincs elfogadható magyarázat arra, miért viszonyulnak az európai vezetők ellenségesen Oroszországhoz.
“Elképesztő, hogy Francois Hollande a legmagasabb állami kitüntetésben részesíti a szaúdi királyt, aki épp lefejezett 70 embert, de eközben úgy kezeli Vlagyimir Putyint, mint olyan személyt, akivel nem szabad együttműködni.”
Dupont-Aignan úgy gondolja, Franciaország szorosabb kapcsolatot kellene kialakítson Oroszországgal, de egy egyenlő felek közti partneri viszony keretén belül. “Ez nem jelentené, hogy mindenben egyet kell érteni, de ahogy az Egyesült Államok elnöke, vagy a német kancellár, az orosz államfő is olyan személy, akit tisztelni kell. Franciaország számára hatalmas lehetőség rejlik az Oroszországgal való együttműködésben.”
A politikus hangsúlyozta, hogy Franciaország külpolitikája ma ésszerűtlen keretek közt mozog; túl nagy súlyt fektet az Egyesült Államokkal és a közel-keleti szövetségeseivel ápolt kapcsolatokra, miközben indokolatlanul ellenségesen viszonyul olyan országokhoz, melyekkel azonos civilizációhoz tartozik. “Számos területen versenghetünk, de ugyanazon civilizációhoz tartozunk, együtt kell működnünk Oroszországgal. Nem az Egyesült Államok kizárása árán, hanem, mert független országként jogunkban állna azzal együtt dolgozni, akivel akarunk.”
Dupont-Aignan ugyanakkor kifejtette, hogy a NATO-nak mint katonai szövetségnek ma már nincs semmi jelentősége. A szovjet veszély évtizedekkel ezelőtt megszűnt, ellenben a nyugati hatalmak nem teljesítették Oroszországgal szemben tett vállalásaikat, vagyis, hogy nem terjesztik ki katonai jelenlétüket a Varsói Szerződés és a Szovjetunió volt országaira. Szerinte az európai országok ma megfeledkeznek arról, hogy ki az igazi ellenség, és Oroszországgal szemben folytatnak erőfitogtatást, miközben Moszkva helyett a dzsihádizmust támogató kormányokkal szövetkeznek.
Dupont-Aignan a közel-keleti országokkal szövetkezés helyett azt javasolja, hogy az európai országok folytassanak katonai együttműködést Oroszországgal; kezdetben a nemzetközi terrorizmus elleni harc terén, majd a későbbiekben erre épülhetne egy olyan katonai szövetség, ami a mai nemzetközi környezetben alkalmas az európai országok érdekeinek védelmére.

http://www.hidfo.ru/2016/03/francia-politikus-katonai-egyuttmukodesre-van-szukseg-oroszorszag-es-az-eu-kozt/