Vagyonelkobzást, fegyházat, – a bűnözővé lett ügyvédnek!

SzRTI: Igen, itt az ideje a hogy végre igazságszolgáltatássá váljon, a jogszolgáltatás…

MTI: Vádat emeltek egy ügyvéd által vezetett bűnbanda tagjai ellen

Vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéd által vezetett, negyventagú bűnszervezet ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a büntetőügyekben jártas helyi ügyvéd pár évvel korábban határozta el, hogy meggazdagodása érdekében létrehoz egy prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet.
Az ügyvéd a magyar cégtulajdonosoktól esetenként félmillió forintot kért azért, hogy a cégüket olyan ukrán embereknek játssza át, akik nem akarják működtetni, ténylegesen nem fizetnek érte, sőt ők kapnak pár ezer forintot a szükséges okiratok aláírásáért. Olyan is előfordult, hogy az ügyvéd megtévesztette a magyarul nem értő ukránokat, akik azt hitték, hogy magyarországi munkavállalással kapcsolatos iratokat írnak alá – ismertette a főügyész.
Elmondta, az ügyvéd egyik társának az volt a feladata, hogy felkutassa az eladni szándékozott cégeket és az új ukrán tulajdonosokat, míg másik társa a lakásán biztosított székhelyet az így külföldi tulajdonba került társaságoknak. Ezzel a módszerrel 49 magyar cég került ukrán tulajdonosok nevére.
A cégek közül hatnak jelentős – esetenként több tízmillió forintos – vagyona volt, ezt azonban a korábbi magyar tulajdonosok az ügyvéd és társai segítségével maguknak tartották meg. Ezekből az összegekből főként az adótartozásokat kellett volna kifizetni.
A negyvenezer oldalnyi nyomozati irat feldolgozása után a bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekménnyel és közokirat-hamisítással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéddel és két társával szemben fegyházbüntetés kiszabására, foglalkozástól eltiltásra és vagyonelkobzásra, a többi harminchét vádlott – a cégek magyar eladói és ukrán vevői – esetében ennél enyhébb büntetésre tett indítványt az ügyész a bíróságnak – közölte Zsíros Zsolt.
MTI – SzRTI