Egy görög lap nyilvánosságra hozta egy a török államfő és európai vezetők közti, novemberben tartott találkozó jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a török vezető 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, ellenkező esetre az összes migráns Európába buszoztatását helyezte kilátásba.
Novemberben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélést a migrációs válság kezeléséről. A találkozóra Antalya területén került sor 2015 november 14-én. Addigra az Európai Unió és Törökország megállapodott arról, hogy Európa 3 milliárd eurót fizet Törökországnak a migrációs válság kezelésére. Az Euro2Day görög napilap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban kiderül, hogy Erdogan ennek tízszeresét követelte, és Törökország nem fogja leállítani a migránsáradatot, ameddig ezt az összeget meg nem kapja. Épp ellenkezőleg: Erdogan kijelentése szerint buszjáratokkal Európába hordják az összes bevándorlót, hogy az európai vezetőknek kellő “motivációja” legyen az összeg kifizetésére.
A dokumentum szerint Erdogan nem fogadta el azt az ajánlatot, miszerint Európa a következő két év során 3 milliárd eurót fizet. A török vezető ehelyett évente 3 milliárd eurót követelt, ellenkező esetben semmisnek tekinti a migrációs válság rendezéséről korábban kötött megállapodást, és buszjáratokkal százezresével fogja a migránsokat Európába szállítani. A találkozón Erdogan bejelentette, hogy nem egy halott kisgyermeket fog partra mosni a tenger, hanem Európa vezetői felkészülhetnek tízezer halott gyermek látványára, és az Európát sújtó minden eddiginél nagyobb migrációs hullámokra.
A dokumentumból kiderül, hogy Erdogan a Görögországnak adott segélyhez hasonlította a migrációs válságot, és arra hivatkozva követelt 30 milliárd eurót az európai vezetőktől, hogy az Európai Unió tagállamai Athént is kisegítették a pénzügyi válságból. Az európai vezetők azon válaszára, miszerint a görög válságnak az Európai Unió fennmaradása volt a tétje – ezért fizették be a tagállamok az Athén kisegítéséhez szükséges összeget -, Erdogan azt felelte, hogy a bevándorlásnak pedig a schengeni övezet fennmaradása a tétje, és amennyiben nem kapják meg a kért 30 milliárd eurót, tömegesen fogják Európába buszoztatni a migránsokat, vagyis a schengeni övezet szükségképpen elbukik. A török államfő cinikusan utalást tett arra, hogy az Európai Unió semmit nem tud kezdeni a bevándorlókkal, ha egyszer elérik az EU határait. “Hogyan birkóznak meg a menekültáradattal, ha nem kötjük meg ezt a megállapodást? Meggyilkolják őket?”
A dokumentum alátámasztja, hogy Törökország tisztában van az Európai Unió belső gyengeségeivel, abból adódó kiszolgáltatott helyzetével, és ezt az állapotot zsarolással saját előnyére fordítja. Korábban egy lettországi EP-képviselő nyilatkozott arról, hogy Törökország zsarolja az Európai Uniót, de kijelentését a politikusok többsége és az európai közvélemény nem vette komolyan.


http://www.hidfo.ru/2016/02/erdogan-megzsarolta-az-europai-unio-vezetoit-30-milliard-eurot-kovetelt/