Washington objektívan kell megítélje a jelenlegi, Recep Tayyip Erdogan által uralt Törökországot ahelyett, hogy arról szőne terveket, milyen lehetne, vagy milyen kellene legyen Törökország – David Phillips, az amerikai külügyminisztérium szakértője élesen bírálta a kormány Erdogan-rezsimmel kapcsolatos hozzáállását.
Phillips a Huffington Post számára írt értékelésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erdogan-rezsim olyan megnyilvánulásokat tesz, melyek a nemzetközi politikában felvállalhatatlanná teszik mint szövetségest, és az Egyesült Államok ahelyett, hogy félrenéz és hallgatólagosan beleegyezik mindebbe, figyelembe kellene vegye a tényeket, és annak mentén kellene megítélje Törökországot. A szakértő tételesen felsorolja, milyen lépéseket tett a török kormány, melyek figyelmen kívül hagyása a kettős mérce vádját bélyegzi Washingtonra;
  • Erdogan rendszere korlátozza a szólásszabadságot, politikai véleményük miatt bebörtönzi az újságírókat. Jelenleg is 34 újságíró van börtönben a legkülönböző vádak miatt, többek közt olyan “bűnökért” is, mint “inzultálták az elnököt”.
  • A török elnök saját országa állampolgárai ellen folytat háborút. “Októberben Erdogan polgárháborút kezdett a Kurdisztáni Munkáspárt ellen, hogy ezzel megszerezze a nacionalisták szavazatait”.
  • Törökországban a hatóságok rendszeresen zaklatják a kurd lakosságot, a terrorizmus elleni harcra hivatkozva.
  • A korrupció burjánzik Törökországban, Erdogan és családtagjai korrupciós ügyletekben érintettek.
A szakértő kifejti, hogy a török elnök külpolitikájának számos olyan vonatkozása van, ami Washington számára elfogadhatatlan kellene legyen, és szankciókat kellene vonjon maga után;
  • Törökország ahelyett, hogy részt venne az Iszlám Állam elleni harcban, és felszámolná az országba beutazó terroristákat, nem csak átengedi őket, de kiképzést, fegyvereket, anyagi támogatást biztosít számukra, a Szíriában komolyabb sérülést szerző terroristák pedig orvosi ellátást kapnak Törökországban.
  • Törökország külpolitikája a Balkánon is egy neo-oszmán tervezetet próbál megvalósítani, újra kiterjeszti befolyását Európára, elsősorban a korábban az Oszmán Birodalom uralma alá hajtott területekre.
  • Törökország a kulturális együttműködések leple alatt exportárja az iszlám extrémizmust, mecseteket épít, iszlám szervezeteknek biztosít anyagi támogatást a Nyugat-Balkánon.
Phillips emellett kihangsúlyozza, hogy Törökország az Egyesült Államok szövetségeseit is támadja Szíriában, különösen a kurdokat, akik egyébként hatékonyan harcolnak az Iszlám Állam ellen. A szakértő emiatt arra hívja fel a figyelmet, hogy az Obama-adminisztráció felül kell vizsgálja a Törökországgal szemben alkalmazott megközelítést, mert az Erdogan-rezsim bűneinek elhallgatása az Egyesült Államokat is bűntárssá teszi.

http://www.hidfo.ru/2016/01/az-erdogan-rezsim-buneinek-elhallgatasa-az-egyesult-allamokat-is-buntarssa-teszi/