Már nem sokáig követelhetik a munkavállalók képviselői, hogy a minimálbér érje el a létminimum szintjét, hiszen idén csaknem teljesen megszűnhet a különbség a két összeg között – írja a Világgazdaság. Ezt azonban nem csak az idei bruttó 6 ezer forintos minimálbér-emelkedés segíti: egy statisztikai modellváltás miatt a létminimum összege akár 11 ezer forinttal is csökkenhet egy egyszemélyes háztartásnál.
Mindezek hatására maximum pár ezer forintos különbség marad a létminimum és a minimálbér között a korábbi több mint húszezer forintos szakadék után.
Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárának számításai szerint 1,6 százalékos infláció és 1 százalékpontos szja-csökkenés mellett 5,6 százalékkal nőhet a minimálbér reálértéke 2016-ban. A nettó összeg 73 800 forintra nőtt.
Mindezzel párhuzamosan változik a létminimum számítási modellje a KSH-nál. A statisztikai hivatal szerint a létminimum (az évtizedek óta használt számítás szerint) 2014-ben 87 ezer forint volt egy egyedül élő felnőttnek.
fél
A két új modell alapján azonban csökken ez az összeg: ha az eredeti modellt változtatják meg – és kevesebb kalóriabevitellel számolnak -, akkor csak 1600 forinttal, de ha az amerikai modellt veszik át, akkor 11 400 forinttal. Utóbbi esetben pedig 76 ezer forintos létminimum adódott 2014-ben.
Miután tavaly sem volt infláció, és idén is visszafogott áremelkedés lesz, így a megemelt összegű minimálbérrel szinte teljesen eltűnhet az eddigi szakadék a két összeg között, ha az amerikai módszert adaptálja a statisztikai hivatal – magyarázza a vg.hu.
Miután nemcsak a minimálbér reálértéke nőtt nagyot tavaly, és emelkedik idén is, hanem – az szja általános csökkentése miatt is – mindenhol érdemi növekedést láthattunk, ezért még többen kerülhetnek ki a létminimum alól, mint a számítási modell változásából adódna. A számítási módszer változása miatt a Világgazdaság korábbi kalkulációja szerint 3,6-3,8 millióról 1,2-2 millióval csökkent a létminimum alatt élők száma. A reálbérek emelkedése és az alacsony infláció pedig további százezrekkel csökkenthette a számukat.
Ha valaki egyedül él a gyerekével, akkor az új számítás szerint 30-45 ezerrel kevesebb pénzre van szüksége havonta, mint a korábbi módszer szerint, de ha például két felnőtt él három-négy gyerekkel, akkor már 80-120 ezer forinttal kisebb a rájuk érvényes létminimum – pusztán az új számítási modell miatt. Ez azonban igazából csak egyet jelent: az új létminimumértékeket úgy találták ki, hogy valóban azok kerüljenek a meghatározott szint alá, akiknek gondot jelent már az elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszer megvásárlása is – írja a lap.
(portfolio)
Bal-Rad komm: Íme a magyar életszínvonalcsoda receptje! Nem azt kell mondani hogy már félig kiürült a pohár, hanem azt kell állítani, hogy már félig megtöltöttük!
Ilyen egyszerű ez kérem! A magyarok úgyis elhiszik amit mondanak nekik, mert azt mondják nekik amit hallani szeretnének!
Nem éhen pusztult! Kalórihiányba halt bele! Az új modell szerint a mozgásával több kalóriát égetett el, mint amennyi bevitt!