A Varsóban zajló baloldali liberális tüntetések visszásságára hívta fel a figyelmet egy lengyel újságíró; Konrad Stachnio egy új jelenséget ír le, melynek lényege, hogy a liberális baloldal nem ismeri el a demokrácia szabályait, és választási vereség esetén antidemokratikus módon akar újra hatalomra jutni.
Stachnio a New Eastern Outlook külpolitikai tematikus lap hasábjain az Ukrajnában történt 2014-es puccshoz hasonlította a Varsóban zajló kormányellenes megmozdulásokat. Az események alakulásában szerinte közös nevező, hogy a lakosság demokratikus választások során úgy határozott, az európai integrációt erőltető baloldali liberális pártok nem vehetnek részt az ország vezetésében. Ezek a politikai erők azonban nem tisztelik a demokráciát, és a látványos választási vereséget követően kormányellenes tüntetéseket szerveznek, utcai erőfitogtatással próbálnak kormányváltást végrehajtani. Stachnio szerint Varsóban egy ukrán típusú “EuroMajdan” előjelei mutatkoznak, és nem férhet kétség ahhoz, hogy Brüsszelből szervezik és finanszírozzák a kormányellenes megmozdulásokat.
Az újságíró azzal írta le az eseményeket, hogy Varsó a német kormánnyal és az Európai Unióval fokozódó konfliktusban áll, mióta a kormány új törvényi szabályozást léptetett életbe a sajtó működésével kapcsolatban. A Jog és Igazságosság párt demokratikus választások útján szerzett felhatalmazást az utóbbi hetekben tett lépésekre, mégis, “ha valaki kívülről szemléli a Varsóban zajló eseményeket, az a benyomása támadhat, hogy az emberi jogok durva korlátozása zajlik és egy totalitárius rezsim van kiépülőben.” Stachnio ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány nem a választói elvárásokkal megy szembe, hanem számos, a választások után tett lépés korábban is egyértelműen megjelent a párt célkitűzései közt. A választók ehhez felhatalmazásukat adták, ennek ellenére “nyugati politikusok démonizálni kezdték a Jog és Igazságosság pártot, az ellenzék Majdan-stílusú megmozdulásokat kezdett Varsóban, a kettő kombinációja pedig fokozott veszélyt jelent a demokráciára.”
Az újságíró szerint a lengyel kormány totalitárius törekvései kapcsán egy széles körben elterjedt propagandát láthatunk, melynek terjesztésében a CNN kulcsszerepet tölt be. Ennek ellenére, a most Varsóban tüntető szervezetek képviselőit a választók akarata demokratikus módon távolította el a politikából; amennyiben választási vereségüket követően zavargásokkal és utcai összecsapásokkal próbálnák megdönteni az újonnan megválasztott kormányt, az egyértelműen jelzi, hogy ezek az EU-párti, baloldali liberális szervezetek a demokrácia ellenségévé váltak.
Stachnio felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a külföldről támogatott balliberális szervezetek álságos módon a “demokrácia helyreállításának” jelszavával kezdenek kormányellenes tüntetéseket, miközben éppen a demokrácia kifogástalan működése gondoskodott arról, hogy perifériára sodródtak és szélsőséggé váltak; ez volt a választók akarata, vereségükért pedig kizárólag saját magukat okolhatják. Ha valakinek meg kell tanulniuk demokráciában élni, azok a liberálisok: a választási vereség a parlamentáris demokrácia része, amit meg kell tanulniuk elviselni.


http://www.hidfo.ru/2016/01/a-baloldali-liberalis-szervezetek-a-demokracia-ellensegeve-valnak/