2015. november 10., kedd

Ukrajna, Donbassz – Hírösszefoglaló, november 9-10

399118 31.05.2009 Учения НАТО в рамках программы "Партнерство во имя мира" Cooperative Longbow 09/Cooperative Lancer 09 завершаются на военной базе в Вазиани (пригород Тбилиси). Давид Хизанишвили/РИА Новости

Maradék Ukrajna

Porosenko NATO-katonákat hív Ukrajnába
Petro Porosenko, Ukrajna elnöke a parlamenthez fordult, hogy egyeztessenek a november végi NATO-egységek és az ukrán hadsereg közös katonai gyakorlata miatt.
Kijev előreláthatólag másfél ezer amerikai, valamint további ezer más NATO-tagországból való katonát hív a Lemberg megyében lévő javorovi katonai bázisra tervezett gyakorlatra. A törvénytervezet a Partnerség a békéért program keretén belül így összesen; 2,5 ezer NATO-katona Ukrajnába utazását engedélyezné összesen 61 napos időtartamra.
Nem ez lenne az első közös gyakorlat, hisz 2015 nyarán a Rapid Trident program keretén belül már voltak külföldi katonák a javorovi katonai bázis területén, ahol az ukrán katonák felkészítésével foglalkoztak. Egyes becslések szerint az akkori gyakorlatok hétmillió dollárba kerültek, amit teljes egészében az amerikai fél biztosított.
Forrás: LifeNews
A Porosenko Blokk nem tartja szükségesnek az előrehozott parlamenti választásokat
A Porosenko Blokk képviselői készen állnak az előrehozott parlamenti választásokra és biztosak a győzelmükben, de ennek megtartását nem tartják szükségesnek – írja a TASS. Erről Jurij Lucenko, a Porosenko Blokk frakciójának vezetője nyilatkozott. „Készen állunk az előrehozott választásokra” – mondta Lucenko kiemelve, hogy készek részt venni és győzni a választásokon. „Nézzük csak meg, hogy mi is történt a közigazgatási választásokon és mit mondtak a szavazók. Az első helyet a Porosenko Blokk szerezte meg” – mondta Lucenko, aki szerint ennek a parlamenti képviselői csoportnak meg kellene dolgoznia a ráköltött energiáért. Volodimir Grojszman, az ukrán parlament házelnöke november nyolcadikán bejelentette, hogy nincs napirenden az előrehozott választások megtartása, mivel ez destabilizálhatná az országban uralkodó helyzetet.
Lucenko szavai szerint lehetséges, hogy a parlament bizalmatlansági indítványt kezdeményez Arszenij Jacenyuk kormánya ellen, de ez a kormány és a koalíció közötti tárgyalásoktól függ. „Egy 45 milliós ország nem élhet csak a külső kölcsönökből. Azt követeljük a kormánytól, hogy fogadjon el egy új költségvetéssel ellátott adókódexet” – mondta Lucenko. Szavai szerint már régen le kellene váltani az egészségügyi, a természeti erőforrások és más tárcák minisztereit is.
Forrás: TASS
Ukrajna betiltotta az abház és dél-oszét rendszámmal ellátott autók használatát
Az ukrán Polícia rendőrei büntetni fogják azokat az autóvezetőket, akik dél-oszét és abház rendszámos autókkal próbálnak meg közlekedni az ukrán utakon, mivel az ukrán kormány nem ismeri el ezeket az országokat – írja a Vesztyi.
Erről az új rendőrség írt a Facebook oldalán. A rendőrök a Külügyminisztériumhoz fordultak ez ügyben, amely elmagyarázta, hogy Ukrajna nem ismeri el Dél-Oszétiát és Abháziát független országnak, és ezeket a területeket Grúzia részének tekintik. A Polícia úgy döntött, hogy az ilyen rendszámokkal ellátott autókat úgy tekinti, amelyeken nincs rendszám. „Ezek után ezen, vagy más el nem ismert független köztársaságok rendszámával ellátott járműveket úgy tekintjük, mintha nem lenne rajtuk rendszám. Ilyen esetekben az érvényes törvényeknek megfelelően fogunk eljárni” – írja a Polícia a Facebookon.
Forrás: Vesztyi
Ukrajna növelte a szlovákiai gázimportot
Ukrajna növelte szlovákiai tranzit gázimportot és egyben csökkentette az oroszországi importot – írja a Rusvesna. Erről szól a szlovákiai Eustream és az ukrán Ukrtranszgaz jelentése. November kilencedikéig 20 százalékkal 22,6 milliárd köbméterre növekedett a Szlovákiából való tranzitgáz importja. Az orosz gázszállítások 110 millió köbméterről 42 millió köbméterre csökkentek. Az ukrán gáztárolókban jelenleg 17 milliárd köbméternél kevesebb gáz van.
Forrás: Rusvesna
Európai Bizottság: minden fél érdeke, hogy továbbra is folytatódjon az Ukrajnán keresztüli gáz tranzit
Az Európai Unió abban érdekelt, hogy megmaradjon a jelenlegi Ukrajnán keresztüli európai gázszállítás – írja a Rusvesna az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva. „Az Európai Unió meg van győződve arról, hogy minden fél érdeke Ukrajna fontos tranzit országbeli státuszának megőrzése” – olvasható a jelentésben. A dokumentumban szó van még a jelenlegi aktuális problémákról, mint például az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, az olajárak csökkenése, az iráni atomprogram kérdése, illetve Oroszország gázszállításokkal kapcsolatos infrastruktúrájának növelése. „Az EU támogatja Ukrajna és a Naftogaz közötti reformokkal kapcsolatos erőfeszítéseit” – olvasható a dokumentumban. A dokumentumot november 18-án mutatja be az Európai Bizottság energiaügyi alelnöke Maros Sefcovic az Európai Unió szerveinek.
A Naftogaz jóslata szerint az Ukrajnán keresztüli gáz tranzit 2015-ben 2014-hez képest 20 százalékkal csökkent 62,5 milliárd köbméterről 50 milliárdra. A gáztranzit már 2014-ben is kisebb volt 2013-hoz képest, hisz 2013-ban 86,1 milliárd köbméter gázt szállítottak Európába Ukrajnán keresztül.
Forrás: Rusvesna

Donbassz

Ukrán rakéta csapódott egy donyecki gyermek szobájába
Több hónap nyugalmi idő után megint Grad rakétavetőkkel bombázták Donyeck központját – írja a Vesztyi.
Egy rakéta eltalált egy kétemeletes lakóházat is, de a szerencsének köszönhetően nem robbant fel. Az épületet és környékét kiürítették az ártalmatlanítását pedig a köztársaság aknászai végezték. Az esetet az EBESZ megfigyelői is feljegyezték. A donyecki felkelők szerint a Kijevnek nem engedelmeskedő nacionalista egységek nyitottak tüzet.
A becsapódás hangja 6:50 körül ébresztette Donyeck lakóit. A Grad rakéta az erkélyen keresztül a családi ház gyerekszobájába csapódott. A család a ház szomszédos szobájában volt és csak egy fal választotta el őket a rakétától. Ezen kívül november nyolcadikán az ukrán katonák aknavetők bevetésével négyszer is tüzet nyitottak Donyeck központjára. Bár tűzszünet van érvényben a feszültség továbbra is megmarad. Eduard Baszurin, a donyeckiek parancsnoka szerint a Kijevnek nem engedelmeskedő nacionalista egységek célja az, hogy megszakítsák a békefolyamatokat.
Forrás: Vesztyi
Mozgolódnak az ukránok
Többek között tíz nagy kaliberű löveg mozgását is megfigyelték a frontvonal közelében – írja a Rusvesna.
„Donyeck külvárosában, Luganszkoje település körzetében 7.5 km-re a frontvonaltól négy nagy kaliberű, D-30-as típusú ágyút állítottak fel az ukránok. Gorlovkától Észak-nyugati irányban, Dzerzsinszk mellett Grad-típusú sorozatvetők mozgását észleltük.
Novgorodszkoje falu mellett, Gorlovkától nyugatra is négy nagykaliberű ágyút láttunk.Három T-64 típusú harckocsi is lőállást foglalt el Krasznogorovka mellett” – jelentette ki Eduard Baszurin, a DNR felkelőinek sajtófőnöke.
Forrás: Rusvesna
Egy donbasszi házaspár szörnyű sérüléseket szenvedett egy aknától
Nyikolajevka település környékén, a konfrontációs vonal közelében egy házaspár sérült meg egy aknarobbanás miatt – írja a RIA Novosztyi.
„Egy traktor hajtott a robbanóeszközre, és emiatt egy házaspár megsérült. A férj súlyos sebesüléseket szenvedett” – nyilatkozta a rendőrség sajtóosztálya. A rendőrök megállapították, hogy a házaspár szénáért indult a mezőre, amikor a traktorral aknára hajtottak. A férj a fején szerzett súlyos repeszsérüléseket.
Szándékos gyilkosság gyanúja miatt eljárás indult.
Forrás: RIA Novosztyi
Az ukrán hadsereg 11 esetben szegte meg a tűzszünetet
Az ukrán hadsereg katonái november nyolcadikán 11 esetben szegték meg a tűzszünetet – írja a Rusvesna. Erről a donyecki Védelmi Minisztérium nyilatkozott.
„Az ukrán egységek az elmúlt napon továbbra is arra provokálták a DNR felkelőit, hogy tüzet nyissanak a nacionalista egységek állásaira. Tegnap (november nyolcadikán – a szerk.) 11-szer szegték meg a tűzszünetet” – nyilatkozta Védelmi Minisztérium képviselője. Az ukrán katonák a Troickoe és Peszki melletti állásaikról tüzet nyitottak a Volvo-központra és a donyecki repülőtérre.  82 mm kaliberű aknavetőkkel bombázták a Donyeck közelében lévő Zsabunyki, és a Gorlovkától délnyugatra lévő Ozerjanovka és Pantelejmonovka településen lévő állásokat. A köztársaság területére több mint 30 aknát lőttek. Ezen kívül nagy kaliberű fegyverekkel tüzet nyitottak Zajcevóra, a 6-7 bánya területére és Sirokaja Balka környékére is.
Forrás: Rusvesna
Moszkvából már elindult az újabb humanitárius konvoj
Oroszország Katasztrófaügyi Szolgálatának humanitárius konvoja már úton van Moszkva melletti noginszki központból a Rosztov megyei központba, ahol megkezdődött a 44. humanitárius konvoj összeállítása – írja a TASS. „Ma (november kilencedikén – a szerk.) kora reggel Oroszország Katasztrófaügyi Szolgálatának noginszki életmentő központjából elindultak azok a teherautók, amelyek a következő Donyeckbe és Luganszkba induló humanitárius konvoj részét képezik” – nyilatkozta a katasztrófaügyi szolgálat képviselője. A konvoj legalább száz teherautóból fog állni és több, mint 1100 tonna szállítmányt fognak szállítani. Nagyrészt élelmiszereket és gyógyszereket. A doni életmentő központban állítják össze Oroszország összes régiójából érkező humanitárius segítséget, ahol a teherautók majd egy egységes konvojként indulnak a Donbasszra. Az előző év augusztusától legalább 52 ezer tonna segély érkezett Oroszországból a donbasszi régióba.
Forrás: TASS
Legalább 300 nehézipari vállalat indult újra
Az elmúlt egy év alatt legalább 300 nehézipari vállalat újította fel a munkáját a Donyecki Népköztársaság területén – írja a Rusvesna. „Az elmúlt egy év alatt a 300 legnagyobb nehézipari, vegyi, koksz és acélipari vállalat újította fel termelését, méghozzá úgy, hogy az úgynevezett ATO óta kezdete óta szinte a köztársaság összes vállalata felfüggesztette a munkáját” – nyilatkozta a DNR kormányának képviselője. Nyilatkozatából kiderült, hogy a megnevezett ipari ágazatokban a köztársaság területén lévő vállalatok nyolcvan százaléka megint munkához látott. „A 300 munkához látott vállalat közül harminc legnagyobb gépipari, négy legnagyobb kohászati és négy legnagyobb kokszipari vállalat is ott van” – nyilatkozta a donyecki kormány képviselője.
Forrás: Rusvesna
Klimkin: a donbasszi választásoknak egy híddá kell válnia a stabilitás felé
A donbasszi választásoknak egy hidat kell képeznie a stabilitás felé – idézi Pavel Klimkint, Ukrajna külügyminiszterét a TASS. „Itt nem a választások megtartásának idejéről van szó. Persze, hogy szükségünk van a választásokra, de ennek hidat kell jelentenie a destabilizációtól a stabilitás felé és pont ezért meg kell felelnie az EBESZ követelményeinek” – mondta Klimkin. Szavai szerint a normandiai négyek külügyminisztereinek következő találkozójának a helyzet igazi megoldásának hírnökévé kell válnia. „Berlinben úgy döntöttünk, hogy az év végéig igyekszünk összeülni, de ehhez előrehaladásra is szükség van” – mondta az ukrán miniszter. „Találunk időt a találkozóra, hogyha tényleg szükségünk lesz rá” – mondta Klimkin.
Forrás: TASS
A DNR lakói az igazolványaik másolatával is igényelhetnek szociális támogatást
A Donyecki Népköztársaság lakói az igazolványaik másolatával is igényelhetnek szociális támogatásokat, ha az eredeti igazolványaikat elveszítik – írja Novorosszia hírügynöksége.
A Donyecki Népköztársaság Munkaügyi és Szociális Minisztériuma egy különleges bizottságot is létrehozott erre az esetre. „A Munkaügyi és Szociális Minisztérium rendelete szerint a dolgozók és a lakosok szociális védelme miatt létrejöttek azok a különleges bizottságok, amelyek azon vitás kérdések áttekintésével foglalkoznak, amelyek a szociális kifizetésekkel és állami támogatások kifizetésével kapcsolatosak. Az adott szabályozásnak köszönhetően jogossá vált, hogy az eredeti dokumentumok elvesztése esetén azok másolatával is segítségért lehessen fordulni a népköztársaság illetékes hatóságához” – nyilatkozta a minisztérium. A Donyecki Minisztérium 2015 októberében 220 millió rubelt fizetett a donbasszi rászorulóknak.
Forrás: NovorosInform
Rapid Press Hírszolgálat “Audiatur et altera pars”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése