Németországban a kormányzó konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU vezetői hetekig tartó vita után vasárnap megállapodtak egy sor menekültügyi intézkedés közös kezdeményezéséről.
a1000
A két párt terveit összefoglaló – a ZDF közszolgálati televízió által vasárnap este nyilvánosságra hozott – dokumentum szerint a legfontosabb cél a menedékkérők beáramlásának “rendezetté tétele és irányítása”, valamint a küzdelem a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért, hogy mindennek révén “csökkenjen a menekültek száma”. A második számú cél a segítség a bajbajutottakon és a védelemre szorulók integrációja – írja az MTI.
A dokumentum hét országos szintű és öt európai uniós, illetve nemzetközi szintű intézkedést sorol fel.
A nemzeti szintű intézkedések közül az első a tranzitzónák létrehozása a határellenőrzés javítása céljából. A határ térségében kialakítandó övezetekben gyorsított eljárással kell dönteni a biztonságos minősítésű országokból származó, a hatóságokkal nem együttműködő, beutazási tilalommal sújtott vagy a menekültstátus megszerzésével nem először próbálkozó emberek ügyében, és ezekből az övezetekből kell hazaszállítani őket.
Másodikként a német-osztrák határőrizeti együttműködés fejlesztését jelölték meg. A javaslat szerint a német és az osztrák hatóságoknak közösen kell járőrözniük a bajor-osztrák zöldhatáron, és létre kell hozni egy közös központot a rendőri, határőrizeti munka összehangolására.
csu
A javaslatok között szerepel a családegyesítés lehetőségének átmeneti, két évre szóló felfüggesztése azon menedékkérők esetében, akik ugyan nem jogosultak menekültstátusra, de Németországban maradhatnak valamilyen ok miatt, például azért, mert hazájukban halálbüntetés fenyegetné őket.
A konzervatívok egyebek mellett javasolják egy úgynevezett menekültigazolvány bevezetését. Ezzel csökkenthető a bürokrácia, megspórolható, hogy a menekülteket minden egyes hatóságnál és hivatalnál külön nyilvántartásba vegyék.
Az európai uniós és nemzetközi szintű intézkedések között az első az uniós külső határok “szigorú védelme”, illetve egy EU-Törökország csúcstalálkozó mielőbbi összehívása. A csúcson a törökországi menekültek ellátásnak pénzügyi támogatásáról és az uniós csatlakozási tárgyalások újabb fejezeteinek megnyitásáról kell dönteni, és határozni kell a harmadik országok állampolgárainak visszafogadásáról szóló egyezmény életbe léptetésének, valamint a török állampolgárok vízummentességéről szóló tárgyalások felgyorsításáról. A csúcson mindezen kívül dönteni kell egy “legális menekültkontingens” áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.
A kezdeményezések között szerepel az afganisztáni katonai szerepvállalás meghosszabbítása, egy visszafogadási megállapodás kidolgozása Bangladessel. Szerepel a dokumentumban az az elvárás is, hogy a görögországi és olaszországi hot spotoknak már az idén teljes mértékben működőképessé kell válniuk.
A megállapodás révén enyhül a feszültség az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a szövetségi kormány menekültpolitikáját bíráló, Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CSU között, és a testvérpártok közösen helyezik nyomás alá a harmadik koalíciós partnert, a szociáldemokrata pártot (SPD), amely elutasítja a tranzitzónák létesítését és fenntartásokkal viszonyul a családegyesítés lehetőségének korlátozásához.
Angela Merkel és Horst Seehofer kedden együtt ismerteti a kezdeményezéseket a CDU/CSU parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülésén. A frakcióban jelentős az elégedetlenség a kancellárral szemben, és belügyekkel foglalkozó szakpolitikusok jelezték, hogy a kormányt a határok lezárására felszólító határozattervezetekkel készülnek a keddi ülésre.
Angela Merkel és a Bundestagban képviselői hellyel nem is rendelkező Horst Seehofer közös fellépése a frakcióülésen azt szolgálhatja, hogy a pártszövetség a viták után demonstrálja egységét és cselekvőképességét.
vzz
A CDU és a CSU vezetői szombat este öt órán keresztül tárgyaltak. Vasárnap a testvérpártok vezetői az SPD elnökével, Sigmar Gabriellel egyeztettek, aki két órai tárgyalás után távozott a berlini kancellári hivatalból. Ezután a konzervatív kormánypártok vezetői újabb öt órás tárgyalás során dolgozták ki a megállapodást.
A nagykoalícióban így végül a két konzervatív erő nagyjából közös álláspontra jutott az európai migrációs válság kezelésének fő irányáról, de a megegyezés a szociáldemokratákkal még várat magára.
Angela Merkel, Horst Seehofer és Sigmar Gabriel csütörtökön találkozik ismét, hogy megpróbálják rendezni a még megmaradt nézeteltéréseket.
(atv)
Bal-Rad komm: Európa pöffeteg hatalmának urai úgy döntöttek-hogy nem döntenek. A pöffeteg hatalom pöffeteg és önelégült polgárai karácsonyozni készülnek (vélhetőleg az utolsóra), és a Nagy Terv Végrehajtói úgy döntöttek, hogy érdemi intézkedéseket nem tesznek a migránshorda feltartóztatására. Az önelégült alattvalók most majd úgysem foglalkoznak érdemben a muszlimhaddal, hiszen merrychristmasozni készülnek. Egy kis karácsonyi akcióval meg tovább lehet őket vakítani. Ami alatt a migránsok tovább tódulhatnak Európába. A lényeg, hogy Németországban a nagy kormányzati egyetértés helyreálljon! Ami a Nagy Terv elengedhetetlen része!
A német kormányzati egyetértés pedig helyreállt! És ez a lényeg!