Belgium hatóságai 2016 januárjától elkezdik bevonni az útleveleket azon személyektől, akik vélhetően abból a célból utaznak Szíriába, hogy militáns csoportokhoz csatlakozzanak.
A VRT televíziós csatorna arról számolt be, hogy a hatóságok megfigyelés alatt tartanak bizonyos muszlim közösségekben radikalizálódó fiatalokat, akiktől még a kiutazás előtt bevonhatják az útlevelet, ha annak jelei mutatkoznak, hogy el akarnák hagyni az országot. Az intézkedés célja, hogy megakadályozza a potenciális terroristák Szíriába utazását.
Az Iszlám Állam mintegy 9000 euró jutalmat ígér egyetlen, Belgiumból beszervezett harcosért. Elsődleges célkitűzéseik az orvosok és IT-szakemberek beszervezése, amit gyakran a lakosság többsége által is használt közösségi oldalakon (Facebook) folytatnak. Különböző források eltérő számokat közölnek a Belgiumban beszervezett személyek létszáma kapcsán, de az ország hatóságai szerint mintegy 440-re tehető azok száma, akik Belgiumból utaztak a háborús övezetbe, hogy harcoljanak a szíriai kormány ellen.
Mostanra a nyugat-európai országok vezetői is kezdik megérteni, hogy Bassár el-Aszad rendszerének destabilizálása sikertelenül végződött. Moszkva Szíriában állította meg az “Arab Tavaszt”, és mára számos térségi ország vesz részt a szíriai állam védelmében.
Augusztus első hetében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Katarban találkozott John Kerry amerikai külügyminiszterrel; a találkozón az orosz fél előterjesztette a térségi terrorizmus kezelését célzó új tervezetet, ami előirányozta egy új katonai szövetség létrehozását a térségi országok számára. Lavrov szerint a Közel-Kelet országai egy közös katonai struktúrát kell létrehozzanak, ami egyesített erővel folytat harcot a térségben működő terrorszervezetek ellen.
Október elején Ali Akbár Velájáti, Hamanei ajatollah külpolitikai tanácsadója egyértelművé tette, hogy Irán a háború rendezéseként csak olyan megoldást tud elfogadni, ami a szíriai nép és a kormány konszenzusa alapján jön létre. Jelenleg ez Bassár el-Aszad támogatását jelenti, aki továbbra is többségi támogatással bír. Oroszország, Irán, Szíria és Irak egy közös hírszerzési központot alakított ki Bagdadban, ahol folyamatos információmegosztás zajlik az Iszlám Állam elleni háború vonatkozásában.
Bassár el-Aszad, Szíria elnöke az utóbbi hónapok folyamán több alkalommal is kijelentette, hogy az európai országok máig támogatják a Szíriában működő terrorszervezeteket, és a fegyverszállítmányokon, anyagi támogatáson felül csak Európából több mint tízezer terrorista érkezett az országba, hogy harcoljon a kormány ellen. A térségi országok közös fellépése és Aszad rendszerének kitartása azonban arra kényszeríti a nyugati országokat, hogy fokozatosan felhagyjanak a destabilizációs törekvések támogatásával.


http://www.hidfo.ru/2015/11/belgium-bevonja-a-sziriaba-indulo-gyanus-szemelyek-utlevelet/