Két német vállalat is bejelentette, hogy nem hajlandó szögesdrótot eladni Magyarországnak, mert az “sérülést okoz, és megakadályozza a menekülteket abban, hogy belépjenek Magyarország területére”.
Az indoklás a következő: a szögesdrót sérülést okoz, ami a gyógyszerhiány miatt fertőzéshez vezethet. A vállalatok szerint az általuk árusított szögesdrótot börtönök számára gyártják, de azt “nem szabad menedéket kereső emberek ellen használni”. A Berlin központú Mutanox – ilyen téren Németország egyik vezető cége – azzal indokolta a döntést, hogy a szögesdrótot behatolások megakadályozására tervezték, de “a menekülő gyermekek és felnőttek nem bűnözők”.
A forrás szerint egy másik, egyelőre meg nem nevezett vállalat nagy értékű megrendelést kapott Magyarországtól, de annak teljesítését visszautasította. Szerintük “a drótkerítésen fennakadó gyermekek Magyarország szégyene”.
A vállalatok döntéséről a Deutsche Welle számolt be, és ezzel az Európai Unió képmutatása új szintre lépett.
Németország egészen a közelmúltig megtehette, hogy a periféria-országokra hárítja az illegális bevándorlók jelentette probléma kezelésének felelősségét. A német vezetők megtehették, hogy toleranciáról és befogadásról beszélnek, mert nem nekik kellett szembenézniük egyik hónapról a másikra negyedmillió ellenőrizhetetlen személyazonosságú határsértővel. A kormány szeptember 4-én hozott döntést arról, hogy Berlin bevándorlás-politikáját sokkterápiának kell alávetni, majd buszjáratokkal megkezdték a bevándorlók elszállítását az osztrák határra. Szeptember 4. és 5. közt egy nap leforgása alatt tízezer bevándorló lépte át a magyar-osztrák határt, és ez a szám a következő napok során is tartotta magát.
Németország 9 napon belül döntést hozott a határellenőrzés visszaállításáról.
A németek lépésére reakcióként Ausztria is napokon belül visszaállította a határellenőrzést, hogy ne Bécsben torlódjon fel negyedmillió illegális bevándorló.
Németországnak most minden gyártókapacitására szükség van, hogy az egyelőre csak elméletben lezárt határokon minél hamarabb magas drótkerítést emelhessen, a tetején szögesdróttal. Értelemszerűen, egy ilyen rendkívüli helyzetben a gyártásba bevonható legnagyobb cégek nem fognak más országok számára szögesdrótot eladni, mert arra Németországnak is szüksége van, és a bevándorlás jelentette nemzetbiztonsági kockázat miatt termékeiket belföldön kell eladják.
A kézzel fogható tények ellenére a vállalatok azzal indokolják a szögesdrót exportjának leállítását, hogy azon “gyermekek fennakadnak”. Ugyanakkor, biztosak lehetünk abban, hogy hónapokon belül Németország több határszakaszán is ilyen kerítés fog megjelenni, tetején ugyanazzal a szögesdróttal, amit most Magyarországnak nem akartak eladni.

http://hidfo.ru/2015/09/leallitjak-a-szogesdrot-exportjat-nekik-is-szukseguk-van-ra/