Most két jelzőőr ül egy személyautóban, és amikor a mobiljuk megcsörren, kiszállnak, és egy piros tárcsával megállítják a sűrű autós forgalmat. Az egy hete átadott, alig pár perccel rövidebb utazást ígérő, tízmilliárdokból felújított Budapest-Esztergom vasútvonalon ugyanis a fénysorompó még nem működik. Ürömnél a P+R parkoló és az állomás autóval megközelíthetetlen, gyalogosan pedig szinte értelmetlen odamenni.
Bruttó 44 milliárd forintból felújított vonatpálya, ahol augusztus 20-án indult újra a vonatközlekedés, ahogyan azt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a nemzeti fejlesztési tárca büszkén hirdette. Ebbe az idilli képbe rondít bele naponta sok száz vagy ezer autós szeme láttára az a két jelzőőr, akik Budapest határán belül, ahol a 10-es (Bécsi) út keresztezi a vasutat, óránként kétszer kiszállnak egy ott parkoló személyautóból, miután megszólal a mobiltelefonjuk, felmutatják a piros tárcsát, így állítják meg az autós forgalmat, hogy elhaladhasson a vonat. Elég fapados megoldásnak tűnik – és egy kis ideig még így is lesz.
Korszerűsítésre elment tízmilliárdok ide vagy oda, ott, abban a kereszteződésben nem működik (fény)sorompó.
zsuv
A NIF megkeresésünkre azzal védekezett, hogy “prioritásként kezeltük, hogy a vasúti vonatforgalom augusztus 20-án elinduljon, hogy az utazók minél hamarabb igénybe tudják a vasutat.” Azt írták, hogy “a fénysorompó szeptember 1-től rendeltetésszerűen fog működni, addig az útátjárót napi 24 órában, 2 szakképzett jelzőőr biztosítja, akik folyamatos kapcsolatban vannak a központi forgalomirányítással.”
Az iskolakezdéskor fénysorompó ugyan lesz, de kétszer annyi vonat is, a mostani óránkénti egy vonatpár megduplázódik, fél óránként indul járat Budapestről Esztergomba, illetve vissza. És ez újabb torlódással jár, pedig a reggeli csúcsforgalomban és délután az ingázók már most is bosszankodnak. Az egyszintű kereszteződésben a sorompó óránként négyszer fog leereszkedni reggel 4 és éjfél között, ez alkalmanként 3-6 perces várakozást jelent – vagyis lehet úgy számolni, hogy 60 percből durván 20 percig állnak az autók. Ez pedig legkorábban csak október végén lesz jobb. A NIF azt ígéri, “várhatóan október végétől megszűnik a szintbeli átjáró” ott a 10-es út “új nyomvonalának kiépítésével és átadásával.”
De a kereszteződés nemcsak a sorompó hiánya miatt jelent veszélyt. A szakaszon 3 évig nem járt vonat, ezért a sofőrök hozzá vannak szokva, hogy a síneknél nem kell körültekintően közlekedniük, sokan felállnak a sínekre torlódás esetén, lassítás nélkül hajtanak át a vágányokon vagy egyszerűen kikerülik a piros táblát tartó jelzőőrt.
Az állomás, amit nem lehet megközelíteni
Nem messze onnan, Ürömnél sem kellemes a helyzet. Minden reggel kerülnek fel képek az éppen soroló dugóról az ürömi körforgalom előtt, amit pont a torlódások elkerülése miatt, egy lámpás kereszteződés kiváltására építettek. A kommentelők az indexet nem használó kihajtókat és a körforgalmat rosszul vagy félve használókat okolják a sor megtorpanásáért, de a Bécsi úti kereszteződés sorai is elhatnak egészen idáig.
Van még egy dolog ott Ürömnél, amely miatt csóválják az emberek a fejüket. Az állomást és Ürömöt elválasztja a 10-es út, Üröm központjától bő 2 kilométerre fekszik az állomás, vagyis gyalog kicsit bajos az állomáshoz jutni. Az állomás most a gyalogosoknak azonban a szokásosnál is nehezebben megközelíthető, az ürömi felüljáró építése miatt ugyanis egy kartonnal leterített gyalogos alagúton lehet odajutni, eső esetén sárban kell járni. (Kedd kora délután jártunk ott, kivonatoztunk oda, de senki nem szállt le, illetve nem szállt fel visszafelé. Az Aquincum megállónál szálltunk fel a vonatra – épp akkor betonozták be a padokat és a kukákat rögzítő csavarokat.)
alag
Autóval még ennél is rosszabb a helyzet: lényegében lehetetlen odajutni az állomáshoz. Egy aszfaltozás alatt álló utca felől lehetne az állomásra érkezni, de a most épített, körülbelül 50 férőhelyes P+R parkoló megközelíthetetlen, a lámpaoszlopok még nincsenek felállítva és a helyszínen dolgozó markológépek állnak benne.
A NIF szerint “a csatlakozó utak átépítése, korszerűsítése nem volt a projekt része, ez önkormányzati hatáskör.” A P+R parkoló összekötését, aszfaltozását mindenesetre, ígérik, a meglévő úttal a hét végéig a vállalkozó elvégzi.
(HVG)
Bal-Rad komm: “…prioritásként kezeltük, hogy a vasúti vonatforgalom augusztus 20-án elinduljon…” – mert ugye…-ÜNNEPELNI KELLETT!
vav
Európa-ha nem a világ-LEGDRÁGÁBB vasútvonalán. Már a munkálatok is rekordhosszúságú időt vettek igénybe, és mégis: nagyon finoman fejezzük ki magunkat, ha azt mondjuk: vannak még hiányosságok! (Lesznek is!)
Ám hogy mi került 44 milliárd forintba?-azt talán soha nem fogjuk megtudni. Vannak persze sejtéseink, de…!
Különben meg rossz az, aki rosszra gondol!