Germa Gordo katalán igazságügyi miniszter szerint Katalónia – függetlenedése esetén – nem csak Spanyolországtól, de Franciaországtól is elszakítana területeket, és ezzel újrarajzolná Nyugat-Európa térképét.
Az El Pais spanyol napilap szerint Gordo a katalán nyári egyetem rendezvényén tartott beszédében jelentette ezt ki, Franciaország területén. A Pradesban tartott rendezvényen az igazságügyi miniszter azt mondta, “Katalónia nem feledkezett meg más katalán néprészekről sem” – ami annak deklarálása, hogy a spanyolországi katalán régió függetlenségi törekvése nem csak Spanyolországot, hanem a határon túli területeket is érintheti. A kijelentésen mind a spanyol, mind a francia vezetők felháborodtak. Gordo ugyanis kifejtette, hogy Nagy-Katalónia magában foglalja Észak-Katalóniát (a Pireneusok keleti részét), Valenciát, Aragónia egy részét, és a Baleár-szigeteket. Észak-Katalónia jelenleg Franciaország része, a katalán függetlenségi törekvések így két nyugat-európai ország területi egységét is megbontanák.
Katalónia szeparatista pártjai és számos civil csoport júliusban egy közös politikai platformot hozott létre, hogy erőik egyesítésével fogjanak neki a szeptember 27-én esedékes helyi választásoknak. A függetlenség-pártiak ugyanis a szeptemberi szavazást akarják referendummá nyilvánítani: amennyiben az elszakadás-pártiak választási győzelmet aratnak, a szeparatista vezetők azt az elszakadást alátámasztó sikeres referendumnak nyilvánítják, amit a választásokkal a többségi lakosság is jóváhagyott. A szeparatista blokk vezetői szerint, amennyiben megnyerik a választásokat, az eredmények kihirdetését követően megkezdik a független állam megszervezését. Ezzel egy újabb ország jönne létre Nyugat-Európában, végleg leszámolván azzal a mítosszal, miszerint napjainkban az európai országok határai már nem változhatnak.

http://hidfo.ru/2015/08/franciaorszagtol-is-elszakitana-teruleteket-katalonia-fuggetlenedese/