Petro Porosenko 2015 április 17-én nevezte ki Ukrajna új korrupcióellenes hivatalának vezetőjét, Artem Sytnyket. Alig 4 hónappal a kinevezése után már az Állami Politikai Igazgatóság (GPU) vizsgálja, miért vitt magával külföldi utakra magánszemélyeket magas rangú delegáció részeként.
Először július 29-én jutottak nyilvánosságra információk arra vonatkozóan, hogy a korrupcióellenes hivatal vezetője feleségét és egy másik nőt is magával vitt az Egyesült Királyságba: “útitársai” jogtalanul voltak részei a hivatalos delegációnak, tehát hivatali jogosultságok nélkül bizalmas információkhoz fértek hozzá, lehetőségük volt magas rangú személyekkel kapcsolatépítésre, egyéb előnyhöz jutásra. Sytnyk reakciója előbb teljes tagadás volt, majd bizonyítékok nyilvánosságra jutása után azt állította, hogy mindketten “magánszemélyként” és a “saját költségükön” vettek részt az úton.
A GPU jelenleg hatalommal való visszaélés vádjával folytat eljárást Sytnyk ellen, vagyis a korrupcióellenes hivatal vezetőjéről igen hamar kiderült, hogy maga is korrupt. A hivatal eddigi eredményeiként így annyi említhető, hogy Soros György által “ajánlott” személyeknek adott megbízásokat és tanácsadói állást, a korrupció elleni harc jegyében segített leszámolni az atlantista kormánypolitikusok néhány riválisával, majd vezetőjéről bebizonyosodott, hogy maga is korrupt.
Európában egyre népszerűbb elgondolás a korrupcióellenes hivatal felállításának gondolata; a pártok ezzel próbálják azt a látszatot kelteni, hogy lehetséges radikális fellépés nélkül leszámolni a hivatali visszaéléseket elkövető személyek nemzetközi hálózatával.
A korrupció elleni harcot sürgetők azonban nem veszik figyelembe, hogy Európa uralkodó létszemlélete ma a materializmus. Ebből következően az egyén célja az anyagi javak halmozása, ami az élet értékének elsődleges fokmérője. Mivel ez ma Európa uralkodó létszemlélete, egy korrupcióellenes hivatal élére kinevezett személy igen nagy valószínűséggel materialista, és célja ugyanúgy az anyai javak halmozása, ahogy az összes korrupt politikusnak is. Aki másként mer gondolkodni, azt az uralkodó ideológia alkalmazásában állók nagy nyilvánosság előtt kiröhögik, hogy nem sikerült eleget lopnia.

http://hidfo.ru/2015/08/hatalommal-valo-visszaelessel-vadoljak-a-korrupcioellenes-hivatal-vezetojet/