Janisz Varufakisz, Görögország volt pénzügyminisztere szerint Athénban folyamatban van egy párhuzamos pénzügyi rendszer felállítása, ami a drachma újbóli bevezetése esetén lépne életbe.
A Kathimerini görög napilap szerint Janisz Varufakisz július 16-án egy telefonos konferencia alkalmából beszélt arról, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folyamatban lévő tárgyalássorozat folytatása ellenére is készülnek a “B-tervvel”, ami magában foglalja az eurozónából kilépést, a drachma újbóli bevezetését, és egy párhuzamos pénzügyi rendszer létrehozását, ami lehetővé tenné, hogy az összeomlás idején virtuálisan továbbműködtessék a gazdaságot.
A telefonkonferencián elhangzott beszélgetés során Varufakisz kijelentette, hogy miután szabad kezet kapott a “B-terv” kidolgozására, egy kis létszámú, kiemelkedően magasan képzett IT-szakemberekből álló csoportot állított össze, akik megkezdték a párhuzamos bankrendszer alapjainak kidolgozását. A volt pénzügyminiszter szerint a jelenlegi kormányfő még a választások előtt adott neki szabadkezet a “B-terv” kidolgozására, és ennek részeként állított össze egy hackercsoportot, akiknek feladatául jelölte meg, hogy törjék fel az állami kincstár számítógépes rendszereit, és szerezzenek meg minden, egy alternatív bankrendszer létrehozásához szükséges információt.
Varufakisz szerint a Nemzetközi Valutaalap szándékosan hátráltatja a tárgyalási folyamatot, valójában sokkal inkább érdekelt az időhúzásban és a bizonytalanság fenntartásában, mint a stabil és kiszámítható együttműködésben.
A volt pénzügyminiszter szerint az alternatív rendszert arra az esetre építik, ha a hitelezők szándékosan bedöntenék a görög gazdaságot. Egy ilyen helyzetben az elsődleges bankrendszer paralizálódik, az emberek nem fognak tudni hozzájutni saját pénzükhöz, és technikai okokból banki tranzakciók sem működnének, hogy a kormány fokozott nyomás alá kerüljön. A párhuzamos rendszer kialakítása azt jelenti, hogy a most működő pénzintézetek ügyfeleinek adatait egyetlen új rendszerben összesítik, gyakorlatilag lemásolják a most működő bankrendszert. A “B-terv” forgatókönyve szerint a bankrendszer teljes összeomlása esetén az emberek már automatikusan az új struktúrában indítják a banki tranzakciókat anélkül, hogy ehhez új számlára vagy bankkártyára lenne szükségük. A görög gazdaság így átmenetileg virtuális valutával működne tovább, ameddig sikeresen lezajlik a drachma újbóli bevezetése.


http://hidfo.ru/2015/07/lemasoltak-a-gorog-bankrendszert-keszulnek-a-drachma-bevezetesere/