Ipari felhasználásra szánt árut csomagoltak újra, majd adták el élelmiszerboltoknak és éttermeknek.

Nem kevesebb, mint húszezer tonna ipari sót adott el egy bűnbanda kínai élelmiszerboltoknak és éttermeknek konyhasó helyett – tudósít az MTI. A rossz minőségű, nitrit tartalmú termékre még tavaly év végén figyeltek fel az ellenőrök. Kiderült: Pekingen és Tiencsinen kívül még öt tartományban terítették az étkezéshez tiltott terméket.

A rendőrség Peking környékén felfedezett egy üzemet, ahonnan buszok csomagtartójában, nagy csomagokban vitték vidékre az árut. A só megjelent a nagybani piacokon, élelmiszer-feldolgozó üzemekben, de interneten is lehetett rendelni belőle.

A csalás irányítója tonnánként 18-20 ezer forintért vette meg az ipari sót, újracsomagoltatta és kétszeres áron értékesítette. Az ipari sót épp a csalások miatt csak külön igazoló engedély felmutatása ellenében szabadna értékesíteni, mert nitrittartalma mérgező, ezen kívül ólom és arzén is előfordulhat benne. Emberi szervezetbe jutva szédülést, fejfájást, akár halálos kimenetelű rosszullétet is előidézhet.

2006-ban már meghalt két ember, húszan pedig ételmérgezést kaptak, miután ipari sóval elkészített tojást fogyasztottak. 2009-ben szintén emiatt meghalt egy ember.

Hir24