Moszkva és Párizs előzetes megállapodásra jutott a Misztral-ügy rendezéséről, ami valószínűleg azzal végződik, hogy Franciaország kártérítést fog fizetni a szerződés nem-teljesítése miatt.
A Ria Novosztyi egy a két ország közti haditechnikai együttműködésben érintett forrásra hivatkozva azt írja, hogy létrejött egy előzetes megállapodás a gyártó és a megrendelő közt, ami jelentős kompenzáció kifizetésével fogja lezárni a régóta húzódó ügyet. A kártérítés mértékéről azonban egyelőre nem sikerült megállapodásra jutniuk, az összegről júliusban is tovább zajlanak az egyeztetések.
Oroszország és Franciaország állami tulajdonú vállalatai 2011-ben írtak alá szerződést két Misztral típusú helikopter-hordozó hajó gyártására. Francois Hollande francia elnök közvetlen az első hajó elkészülte után bejelentette, hogy az ukrán helyzetre hivatkozva elhalasztják az átadást. Az ukrán helyzet azonban csak ürügy volt; Washington nyomásgyakorlással kényszerítette Franciaországot a szerződésbontásra, hogy így hátráltassa az orosz haditengerészet modernizálását. A NATO főtitkára hivatalos ajánlatot tett Franciaországnak a hajók felvásárlására, a kormány azonban nem mert egyértelmű nemet mondani Moszkvának sem, és hivatalos csatornákon hónapokon át csak a hajók átadásának határozatlan idejű elhalasztásáról volt szó, nem szerződésbontásról.
A szerződés végleges felbontása esetén Franciaország 1,3 milliárd dollár befektetett összeget kell visszafizessen, emellett jelentős anyagi- és presztízsveszteséget szenved el, mert a hajók fenntartása – kikötőben állomásoztatás esetén is – havonta több millió euró, a gyártó pedig további megrendelésektől eshet el. Az ügy egyértelművé tette, hogy Franciaország nem tud eleget tenni szerződéses kötelezettségeinek, ha a konkurencia részéről nyomásgyakorlás éri.


http://hidfo.ru/2015/07/elozetes-megallapodasra-jutottak-misztral-ugyben/