2015. július 20., hétfő

Az Orbán-vagyon mögött alapos stratégia alapján felépített rendszer van

Több évtizedes munkával, alapos stratégia alapján felépített rendszer van az Orbán-vagyon mögött, és jóval többről van itt szó erkölcsileg megkérdőjelezhető vagyonosodásnál: alattvalói és vazallusi függésre épített, új állammodellről – mondta Ferenczi Krisztina utolsó interjújában, amit a Népszabadságnak adott három nappal halála előtt.
Ferenczi Krisztina oknyomozó újságíróként dolgozott. Az Orbán-bányákról írt Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották. 2006-ban jelent meg Szüret – Az Orbán-vagyonok nyomában című könyve, majd 2014-ben A Narancsbőr. Idén a Szüretet újra kiadták.
Utolsó interjújában arról beszélt, hogy Orbán Viktor személyes vagyonosodását sokáig még a sajtómunkások is huszadrangú kérdésként kezelték, őt pedig „tapintatosan hülyének nézték”, amiért éppen ezt a területet vizsgálta. Úgy látta: alaposan átgondolt stratégia van a miniszterelnök és köre gazdagodása mögött, amelynek kiviteli tervei valószínűleg még „Simicska Lajos briliáns agyában születhettek meg a kezdet kezdetén”.
Ferenczi Krisztina az utána következőknek azt javasolta: elsősorban azt kellene majd tovább vizsgálniuk, hogyan született meg az Orbán-közeli kör, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és a többiek vagyona.
„Ha megyünk is kifelé a jogállamból, azért minden közpénzes tranzakciónak nyoma kell maradjon, és ez alighanem ezután is így lesz. Annak a megértése a legsürgetőbb, hogy kik ők valójában, és mi a szerepük az Orbán-rendszerben, a pénz, a vagyon és a hatalom körforgásában” – fogalmazott.
ferenczi
Szerinte a 25 éves, szisztematikus építkezés és az ellenfelek végtelen kényelmessége, rövidlátó ostobasága vezetett a mostani kormány sokáig szinte korlátlan törvényhozó hatalmához. Orbán Viktort az interjúban nagyon dörzsölt hatalomtechnikusnak nevezte, aki mögött a másik oldal fokozatosan lemaradt. A miniszterelnök és körének felemelkedésében nagy szerepe volt az évtizedes Puch–Simicska-összebútorozásnak is, ami tulajdonképpen nyílt titok már – tette hozzá.
Ferenczi Krisztina úgy látta: ezen folyamatok ellen leginkább az öntudat erősítésével és a hozzáférés növelésével lehet fellépni, meg kell próbálni mérsékelni a kiszolgáltatottságot. Ehhez jó eszköz lehet az internet, amelyet nemcsak a gyerekek, a szülők is használhatnak, információszerzésre, tájékozódásra, ügyintézésre is. “A tájékozódás esélye és az öntudat teheti a legtöbbet a cseléd-Magyarország visszatérése ellen” – fogalmazott.
Ferenczi Krisztina múlt csütörtökön hunyt el. 65 éves volt.
(HVG)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése