A debreceni menekülttábor környékén lakók mellett tüntettek csütörtök este Debrecenben. A menet rendőri biztosítással vonult mintegy egy kilométeren át egy üzlet parkolójából a migránsokat befogadó állomás bejáratának közelébe.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy nem tudják, kik érkeznek a táborba, hogy a táborlakók minden papír, igazolvány nélkül “kószálhatnak” a városban. Véleményük szerint a debreceni menekülttábort be kellene zárni.
tábor
Harhai Zsolt, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) észak-alföldi regionális igazgatója az MTI tudósítójának a demonstráció helyszínén elmondta: jelenleg több mint 1600-an tartózkodnak a 830 ember befogadására alkalmas táborban, ami az eddigi abszolút csúcs. Naponta 150-200-an érkezik a befogadóállomásra.
Az Európai Unió jelentős rendkívüli támogatásban részesíti Magyarországot a menekültek számának növekedése miatt. Brüsszel ezzel együtt is megjegyzi, hogy Görögország és Olaszország “komolyabb migrációs nyomás” alatt áll, viszont a arról nem elmélkedik, hogy az említett két ország anyagi kondícioói azért messze jobbak mint Magyarországé. (Minden problémáik dacára még a görögöké is!)
Februárban az EU 1,2 millió euró rendkívüli támogatást folyósított Magyarországnak a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból (AMIF) a megnövekedett migrációs nyomás miatt szükségessé vált befogadó kapacitások növelésére. A magyar hatóságok kérésére jelenleg vizsgálják mintegy 2,4 millió euró pótlólagos rendkívüli támogatás lehetőségét, amelyet a Belső Biztonsági Alap (ISF) külső határok őrizetére szánt forrásaiból hívhatna le Magyarország.
Augusztus végén további 4,5 millió euró érkezhet Brüsszelből az AMIF és az ISF magyar nemzeti programja keretében. A jelenlegi hétéves költségvetési időszakban Magyarország összesen 24 millió eurót költhet közösségi forrásokból a menekültek befogadását és integrálását szolgáló rendszerekre, 40 millió eurót pedig a külső határok őrizetére és a vízumok kezelésére.
Magyarán: Brüsszel a moreproblémához hasonlóan kezeli a magyarországi “menekülthelyzetet” is! Adunk pénzt, csak tartsátok magatoknál a bevándorlókat! (Mint a humorban: Tudsz úszni? -Nem tudok! És ha megfizetem? -…?)
Ám minden uniós mézesmadzag ellenére tegnap már borult a bili Röszkénél. A migránsok elhelyezésére szolgáló ideiglenes táborban a vacsoraosztás előtt mintegy 30-40(!) ember lázítani kezdte a többieket.
Nem akarták, hogy biometrikus adataikat rögzítsék, tehát ujjlenyomatot vegyenek tőlük és lefényképezzék őket. Kifogásolták, hogy DISZNÓHÚSOS ételeket kapnak! Amiatt is lázongtak, hogy nem kapják meg azonnal az európai vízumot, pedig “úgy indítják őket útnak Macedóniából és talán még Görögországból is, hogy azt mondják nekik, hogy azt Magyarországon meg fogják kapni”. SZABADSÁGOT és az ENSZ-t követelték. Ezt országaikban nem igazán tették meg, ám Röszkén hirtelen ingerenciájuk támadt a szabadságra!
lázad
Magyarán: Röszkén tegnap LÁTHATTUK EGY APRÓCSKA JELÉT JÖVŐNKNEK!
Hogy MIÉRT ÉPPEN RÖSZKÉN?-MIÉRT ÉPPEN A LEGKRITIKUSABB IDŐSZAKBAN kezdtek lázadozni?! Kik szervezték a lázadást és milyen célból?
Megannyi megválaszolandó kérdés! Amire persze sejtjük a választ!
Fölöttébb érdekes azonban az, hogy amíg az USA-NATO-EU latorszövetség szét nem zilálta a Közép-ázsiai és Észak-afrikai jól működött társadalmi struktúrákat, ilyen-a migránsok által gerjesztett-probléma Európát nem nyomasztotta! Amely probléma hovatovább Európa egyes országaira-mint pl. Magyarország is-végveszélyt jelenthet! Amit “kezelni” csak komoly katonai jelenléttel lehet!
Ami viszon Magyarországnak nincs!
BIZTOSAK LEHETÜNK ABBAN, HOGY RÖSZKE CSAK A KEZDET VOLT! LESZ FOLYTATÁSA!


https://balrad.wordpress.com/2015/06/26/roszken-megcsillant-a-magyar-jovo-egy-kis-szelete/