2015. június 26., péntek

Az Iszlám Állam félmillió “bevándorló” küldésével fenyegette meg Európát februárban! Megérkeztek!

vhvih

Egy dolgot elfelejtünk: az Iszlám Állam már februárban fenyegetett, hogy félmillió menekültet küld Európa ellen !
A terroristák új fegyvere: káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába küldésével fenyegetett az Iszlám Állam még februárban…., amennyiben Líbiával szemben bármilyen beavatkozás készülne….
Nos ki lehet jelenteni, hogy azóta az iszlám harcosok egy része már alvó sejtként Európában tartózkodik, más részük éppen bebocsátásra vár, a többieket pedig folyamatosan szállítják jól szervezetten belső Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé …
Amióta az Egyesült Államok parancsára a NATO felszámolta az államszervezetet és a rendet Irakban, Líbiában és Szíriában, polgárháborús káoszba taszítva ezen országokat, azóta az iszlám fanatizmus és terrorizmus melegágya, menekültek millióinak pedig kibocsátója lett az összes olyan ország, ahol ez a beavatkozás bekövetkezett….
“Ha fegyveres erőt küldtök Líbiába, mi 500.000 menekültet küldünk nektek !”
– ez a dzsihádisták által küldött üzenet lényege, amit eljuttatott az olasz kormánynak a Daesh, az iszlám állam líbiai ága…..
Még februárban erősítette ezt meg az olasz külügyminiszter Angelino Alfano és közölte, hogy a líbiai helyzet kell, hogy legyen az ‘első számú prioritás’ a nemzetközi közösség számára, mert a következmények beláthatatlanok lesznek. Amennyiben az Iszlám Kalifátus gyorsabban terjed, mint ahogy mi lépést tudunk tartani, egy “precedens nélküli exodus-nak” leszünk szemtanúi….
Azóta az exodus megérkezett Európába és a java még csak ezután következik !

Akkor még Matteo Renzi óvatosabb volt és azt mondta nincs itt az ideje egy katonai beavatkozásnak…. Ma már tudjuk, hogy az Európai Unió béna kacsa módjára “tötymörgő” döntéshozatala az utolsó pillanatig hagyta feszíteni a húrt és megtörténni az eseményeket…
Amikor a 21 kopt keresztényt a tengerparton kivégző dzsihádisták üzenték, hogy “Rómától délre vagyunk már !” …, akkor ezt a kijelentést akár szó szerint is lehetett volna érteni, mert így van….
Líbia stratégiai “belépési pont” az Iszlám Állam harcosai számára
A februárban lehallgatott ISIS terroristák telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy az Iszlám Állam 500.000 – 700.000 bevándorlót akar útnak indítani Európa felé, mintegy ‘pszichológiai fegyverként’ ! Elsősorban Olaszországról beszélnek és több ezer menekültekkel (és dzsihádistákkal teli) bárkát küldenek majd Európa felé.
Ma már benne vagyunk a menekültekkel elindított “háború” első fázisában, amikor százezrek érkeznek majd a kontinensre és kérnek bebocsátást…. Nagyon sok közöttük az életerős fiatal férfi, akik észrevétlenül és a parancsnak megfelelően vegyülnek el a szerencsétlen menekültek és földönfutók között…… Rengeteg köztük részben zsoldos, részben fanatikus iszlamista harcos…….
Szóval amikor íródnak ezek a sorok, akkor már elindult az a második fázis, amit én csak nyár végére és ősz elejére gondoltam beindulni. Nem hittem, hogy ennyire hamar akcióba is lépnek. Ez a fázis arról fog szólni, ami a mai híreket is meghatározta:
Konkrét támadások lesznek európai célpontok vagy közkedvelt turista látványosságok ellen, hogy az európaiak és kőkeményen megérezzék a fenyegetettséget, amit szeretnének elérni…
2015. Június 25. Péntek :
1., Iszlamista fegyveres támadott meg egy francia gázgyárat, egy embert lefejezett, fejét üzenettel a gyár kerítésére tűzték
2., Tunéziában hajóval érkeztek a tengerpartra a terroristák Sousse-ban és lőni kezdték a strandolókat, majd bevonultak a az Imperial Marhaba Hotelbe és a gépfegyverekből, amit esernyőben vittek be, tüzet nyitottak az ott lévőkre… (videó) – 27 halálos áldozat
3., Kuwaitban 25 halálos áldozat egy siíta mecset elleni támadás során
Mindhárom támadásban a közös pont : a szunnita Iszlám Állam beteg háborúja
A harmadik fázist ne akarja senki látni, mert az már nagyon durva összecsapásokról, etnikai zavargásokról és harcokról fog szólni Európa multi-kulti, bevándorlóktól sűrűn lakott vagy azóta elözönlött városaiban…..
Az USA-ban így néz ki egy etnikai jellegű lázongás :
viha
Ez vár Európára is !
A cél Európa térdre kényszerítése és egy olyan állapot elérése, amelyben az állampolgárok kérik majd olyan intézkedések bevezetését, amiket “egy borzalmas eseménysorozat” nélkül nem lehetne megtenni….
Hamarosan az eddig józan és nyugodt európaiak is utcára vonulnak, illetve szembe kerülnek majd az itt élő muzulmánokkal, hiszen eljön az a pillanat, amikor a lefejezések, terrortámadások és vallási-faji alappú attrocitások miatt mindenki gyanús lesz, aki szakállas, turbános vagy csadort visel…..
A beözönlő, eltartásra és nem munkavégzésre szánt menekültek pedig olyan mértékű gazdasági terhet rónak majd a tagállamokra, hogy az adófizetők saját adójukból nem tudják és (FONTOS), nem is akarják ezen emberek eltartását finanszírozni…. Már most olyan társadalmi feszültség alakult ki, ami nehezen fenntartható, pedig ez még csak az előszobája az elkövetkező eseményeknek….
Gondoljunk csak bele, hogyan viszonyult eddig az állam a munkájukat, otthonukat elvesztett európai hajléktalan emberekhez !
Adott-e nekik azonnal szállást, élelmet, befogadta-e őket egy olyan állam, ahol jobb a szociális ellátás……?. Míg az ide érkező illegális bevándorlók (érthető humanitárius okokból) egyből szociális gondoskodás alá kerülnek….. (pl. ez a fiatalember több hónapja él feleségével és gyermekével az utcán és semmilyen ellátást nem kap a francia államtól, míg a bevándorlók igen…)
Most már az átlagember számára is nyilvánvaló humanitárius katasztrófa képe rajzolódik ki. Még akkor is, ha ez az átlagember nincs tisztában az események valódi okával és a mögötte lévő tervekkel, a terveket létrehozó irányítók szándékaival….. Ezt a katasztrófát használja majd fel az Iszlám állam a káosz megteremtésére, amit Moammer Kadhafi elnök pontosan előre jelzett halála előtt, ha Líbiát ledönti a NATO beavatkozása …… Igaza lett !
Érdekes fejlemény a múlt héten: Líbia bombákkal fenyegeti az uniós hajókat
“Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba” – mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka.
Ennyit az Európai Unió (látszat-)tervéről… ! ! !
A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen….
Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.
“Nehéz feladat lesz a líbiai kormány segítsége nélkül” – írja a cikk…, de kérdezem én, miféle líbiai kormányról beszélünk egy polgárháborús ország esetében ??? …hiszen megszűnt létezni az államszervezet és 4 éve polgárháború uralkodik Kadhafi nyugati likvidálása óta….
Számunkra egyszerűen azt igazolja minden, hogy a háttérhatalmi terveknek megfelelően Afrikában és a Közel-Keleten megnyitották a menekültáradat “csapjait” és gondoskodnak is róla, hogy a ‘tenni akarás látszata’ mellett a tervek végig-vitelébe gyakorlatilag semmi ne szólhasson közbe ….
kore
Újabb és újabb menekülteket, dzsihádistákat, zsoldosokat fognak Európába szállítani, hiszen számos országot, de akár egy kontinenst is sokkal egyszerűbb és észrevétlenebb belülről legyőzni és felszámolni, mint pusztító háború segítségével !
A módszereik kifinomultak és változatosak korlátlan anyagi forrásokkal a hátuk mögött és kulcspozícióban ülő bábokkal a kezükben !
Hamarosan több millióan és még ennél is százszor többen indulnak útnak….. És nincs az az erő, ami megakadályozná, hogy beszivárogjanak Európába…..
Nagyjából ugyanerről beszél Nógrádi György is, csak kicsit diplomatikusabban:

Holnap folytatjuk…



http://www.vilaghelyzete.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése