Franz Wiese hidfo.ru
Franz Wiese, a brandenburgi parlament képviselője és az Alternatív Németország párt tagja szerint csak az ő régiójában mostanra közel száz csőd köszönhető közvetlen Angela Merkel szankciós politikájának. Elmondása szerint az oroszellenes szankciók tömegével sújtják a kis- és középvállalkozásokat, a szankciók fenntartása a munkanélküliség további növekedéséhez vezet.
“Az Európai Unió által elfogadott, Angela Merkel által is képviselt szankciós politika megsemmisíti a kis- és középvállalkozásokat Brandenburgban, ahogy az ország más részein is.”
Wiese hozzátette, hogy mostanra 90 csőd történt Brandenburgban, amiért egyértelműen okolható az oroszellenes szankciók fenntartása. A bojkott-politika megfosztja a vállalkozásokat attól a bevételforrástól, ami kis- és középvállalkozások esetében a következő évi működés költségeit is fedezi. A KKV-k korlátozott lehetőségeik miatt új piacot találni nem tudnak, egy éven belül exponenciálisan növekedhet a csődbe jutott kis- és középvállalkozások száma.
Hetekkel ezelőtt Joachim Rukvid, a Német Gazdaszövetség elnöke a Deutsche Welle lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a német gazdák 2014 óta több mint 600 millió eurót vesztettek a szankciók miatt.
Bár az Európai Unió politikai alapon részt vesz az Amerikai Egyesült Államok Oroszország elleni gazdasági offenzívájában, az elsősorban az európai gazdaságra van negatív hatással. Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának elnöke szerint Washington célja valójában nem az orosz gazdaság gyengítése, hanem az Európai Unió gazdasági alapjainak aláásása, hogy az amerikai vállalatok jelentős piaci előnnyel induljanak a főként Washington által erőltetett transzatlanti szabadkereskedelmi övezetben.

http://hidfo.ru/2015/05/tomegesen-mennek-csodbe-a-nemet-kkv-k/