gáz hidfo.ru
A Kommerszant orosz üzleti napilap szerint a Gazprom több hónapnyi tárgyalást követően beleegyezett, hogy nagyobb gázárkedvezményt adjon török magánvállalatoknak. A lap szerint 20%-os kedvezményben állapodtak meg az első negyedévre, amit a második negyedévben újabb 14%-os árzuhanás követ. A megállapodás 2015 január 1-től számít érvényesnek, ami azt jelenti, hogy a Gazprom visszafizeti a török vállalatok által már kifizetett összeg egy részét.
A kedvezmény egy sor magánvállalatra érvényes, a török állami tulajdonú Botas – a legnagyobb gázimportőr – viszont mindeddig nem kapott semmilyen gázárkedvezményt, a tárgyalások pedig holtpontra jutottak. Moszkva és Ankara 2014 decemberében állapodott meg a Fekete-tengeren egy  új gázvezeték építéséről. Vlagyimir Putyin orosz államfő egy Törökországban tartott sajtótájékoztatón jelentette be a Déli Áramlat projekt leállítását, aminek helyébe a Török Áramlat lépne.
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje információkat hozott nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és a közeljövőben megkezdheti Ukrajna destabilizálását, hogy saját kézben összpontosítsa az Ukrajnán keresztül zajló gáztranzitot. 2014 február végére Kijevben atlantista hatalomátvétel történt, a Gazprom pedig leállította az Ukrajnának történő gázszállítást. A Török Áramlat megépítésének lényege, hogy Moszkva egy új gázvezetékhálózatot épít fel az Európai Unióba történő gázexportra ahelyett, amit az Egyesült Államok a legitim ukrán kormány eltávolításával ellenőrzés alá vont.
A tárgyalások azonban nem mennek gördülékenyen; ahogy Brüsszel korábban a Déli Áramlat projekt építése elé is akadályokat állított, Putyin törökországi sajtótájékoztatóját követően Ankarába utazott az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, hogy meggyőzze a török hatóságokat arról, álljanak el az oroszokkal kötött üzlettől. Törökország azt követően nagyobb mértékű gázárkedvezményt kért, mint amit az oroszok eredetileg ajánlottak, így a tárgyalások azóta is tartanak. A magáncégek azonban megkapták az eredetileg felajánlott árcsökkentést, így Moszkva a belföldi gázpiac erőegyensúlyának befolyásolásával nyomást tud gyakorolni a török kormányra, hogy az ne működjön közre a Brüsszel által folytatott akadályoztatásban.

http://hidfo.ru/2015/05/ujabb-kedvezmenyt-ad-a-gazprom/