Misztral 3 hidfo.ru
Párizs hivatalosan is felajánlotta Oroszországnak, hogy visszafizet 785 millió eurót a Misztralok át nem adása miatt, amennyiben megállapodásra jutnak és írásban rögzítve lesz, hogy harmadik félnek értékesíthetik a hajókat Moszkva beleegyezése nélkül. Ezt az információt a Kommerszant üzleti napilap hozta nyilvánosságra, a két ország közti katonai és technológiai együttműködésben érintett személyekre hivatkozva.
A Kommerszant azonban azt is említi, hogy Oroszország nem fogadja el a franciák által ajánlott összeget, mert a befektetésen veszített összeg 1,163 milliárd euró volt. Emellett nem lesznek hajlandók tárgyalni harmadik fél számára értékesítésről, ameddig Franciaország ténylegesen vissza nem fizette az összeget.
Oroszország és Franciaország 2011-ben kötött megállapodást két Misztral-osztályú helikopter-hordozó építéséről. A gyártó a szerződésben rögzített időpontban végzett az első hajó megépítésével, a francia államfő azonban 2014 novemberében utasításba adta a vállalatnak, hogy halasszák el az átadást. A NATO főtitkára Washington utasítására hivatalos ajánlatot tett Párizsnak a hajók felvásárlására, emiatt valószínűsíthető, hogy a francia kormány fokozott politikai nyomásra szegte meg a szerződést. Francois Hollande azonban nem beszélhet politikai nyomásgyakorlásról, mert az már önmagában is az amerikai külügyi törekvésekkel szembeni ellenállás lenne. Ő Oroszország ukrán válságban érintettségére hivatkozva halasztotta el a hajók átadását.
Bár Hollande április 22-én kijelentette, hogy amennyiben a szerződést felbontják, visszafizetik Moszkvának a befektetett összeget, a szerződést hivatalosan még nem bontották fel. Franciaország igen érzékeny hinta-politikát folytat a Misztral-ügyben. Miközben a kormány nem mer szembemenni az amerikai nyomásgyakorlással, Oroszországnak sem mert egyértelmű nemet mondani, és mindvégig időhúzásra törekedett.
Az ügy újabb fejleményei hónapok óta címlapon szerepelnek a francia sajtóban, az európai média nagy része azonban – az amerikaiakra érzékeny vonatkozásai miatt – nem foglalkozik a témával. A francia hajógyár szakszervezete közvetlen az átadás elhalasztásának utasításba adását követően jelezte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány politikai nyomásgyakorlás miatt felmondja az üzletet. A szakszervezet szerint ezzel Franciaország gyengeséget mutat, és kinyilvánítja, hogy nem hozhat Washingtontól független politikai döntéseket. A gyártó már jelezte a kormány felé, hogy a szerződésszegés miatt további megrendelésektől eshetnek el. A Misztralok kikötőben állomásoztatása emellett havi szinten több millió euró, így a kormány azt is meg kell magyarázza az adófizetőknek, hogy a fokozódó munkanélküliség mellett miért kell nekik megfizetniük olyan hajók fenntartási költségét, amit már rég át kellett volna adni a megrendelőnek.

http://hidfo.ru/2015/05/parizs-politikai-nyomasra-szerzodest-bontana/