Síppal, dobbal vonulnak pénteken a Parlament elé a szociális ágazat dolgozói, hogy zajos nemtetszésüket fejezzék ki kormányzati tárgyalópartnerük rugalmatlansága miatt. Az ágazat sztrájkbizottsága ugyanis két éve arról tárgyal a kormánnyal, hogy erre a szférára is terjesszék ki az egészségügyi bértáblát, rendezzék életkörülményeiket. Sikertelenül.
Május elején a sztrájktárgyalások is megszakadtak, azóta a szakszervezetek bírósághoz fordultak a sztrájk idején biztosítandó, még elégséges szolgáltatás megállapításáért. A mai demonstrációt követeléseik nyomatékosítására szervezik.
A mintegy 19 érdekvédelmi szervezetből megalakított, úgynevezett Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság „Becsapva és kisemmizve” jelmondattal hívta 17 órára a budapesti Kodály köröndre a szociális dolgozókat és a gondozottjaikat. Innen vonulnak át a Kossuth térhez. A rendezvényre legalább ötezer demonstrálót várnak.
A tüntetők ezúttal is fekete pólót húznak, és zöld kendővel is jelzik elégedetlenségüket. Karjukra úgynevezett szociális szelfit ragasztanak arról, hogy mi a végzettségük, hány éve dolgoznak és mennyit keresnek.
Lapunknak Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke mint a rendezvény egyik szervező szakszervezetének képviselője a Népszabadságnak elmondta: a kormány hosszú hónapok óta béremeléssel hitegette a szociális szféra dolgozóit. A nyár közepére méltó bérrendezést, 2016 januárjára életpályamodellt ígért. Ehhez képest a 2016-os költségvetésben nyomát sem találni az ígért béremelésnek. Holott például egy bölcsődei gondozó 30 év munkaviszonnyal, kétéves OKJ-s felsőfokú végzettséggel havi bruttó 122 ezer forintot kap, amiből nettó 85 ezret visz haza. Ugyanennyi egy kezdő bére is, ugyanis a bértábla – éppúgy, mint az egészségügyben – összecsúszott az elmúlt hét évben. Ezért azt is követelik, hogy a jövedelmüket az egészségügyi bértábla alapján határozzák meg az e szférában dolgozóknak is. Noha az egészségügyiek sem kapnak túl nagy fizetést, de ők nettóban 30-40 ezer forinttal többet keresnek.
(NOL)