Berlin magyarázatot vár az orosz listával kapcsolatban

Több európai szóvivő is bírálta a moszkvai lépést

A német kormány magyarázatot kért szombaton a Moszkva által összeállított, európai uniós politikusok oroszországi beutazását tiltó “feketelistáról”, amely az éppen ukrajnai látogatáson tartózkodó német külügyminiszter szerint akadályozza a békeerőfeszítéseket.Több európai szóvivő is megalapozatlannak és önkényesnek nevezte a “feketelistát”, amelyen nem pusztán a Moszkvát élesen bíráló politikusokat és közéleti személyiségeket, hanem katonai és titkosszolgálati tisztségviselőket is eltiltottak az oroszországi beutazástól.
Berlin felvilágosítást kér Moszkvától a beutazási tilalom alá eső személyek listáján szereplő német politikai személyiségekkel kapcsolatosan. A német külügyminisztérium szerint az érintetteknek joguk van tudni, hogy milyen okból, mire alapozva tiltották meg számukra a beutazást Oroszországba.
Az ukrajnai látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a sajtónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ez a lépés fékezni fogja az ukrajnai válság rendezésére irányuló békeerőfeszítéseket.
Mark Rutte holland miniszterelnök péntek este jelentette be: Oroszország az európai uniós tagországok politikusainak egy adott köre számára megtiltotta, hogy területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra. Didier Reynders belga külügyminiszter ugyancsak pénteken közölte, hogy az uniós országok nagykövetségeihez eljuttatott listán összesen 89 név található.
Az orosz fél – sajtójelentések szerint – eredetileg azt kérte, hogy a listát ne tegyék közzé. Szombaton ugyanakkor több internetes portálon is megjelent a névsor, amelyből kiderül, hogy a legtöbb kitiltott lengyel állampolgár, de szép számban vannak britek, németek, svédek, észtek és litvánok. Magyar név nem szerepel a listán.
A finn közszolgálati rádió honlapján közzétett lista tizennyolc lengyel, kilenc brit, nyolc svéd, nyolc észt, hét litván, hét német, öt lett, öt román, négy francia, négy cseh, négy dán, három holland, két belga, két spanyol, 1egy-egy bolgár, finn és görög személy nevét tartalmazza.
Bár Vlagyimir Csizov, Oroszországnak az Európai Uniónál akkreditált nagykövete az előző napon azt mondta, hogy “nem vezető vagy magas beosztású” személyekről van szó, a listán vannak jól ismert politikusok, hivatalban lévő vagy volt magas rangú személyiségek is.
Rajta van például Guy Verhofstadt volt belga kormányfő, az EP liberális frakciójának vezetője, Nick Clegg, volt brit miniszterelnök-helyettes, akárcsak Malcolm Rifkind egykori brit védelmi miniszter, Robert Kupiecki lengyel igazságügyminiszter-helyettes vagy Uwe Corsepius, az Európai Unió Tanácsának főtitkára, aki hamarosan Angela Merkel német kancellár tanácsadója lesz.
Nem hiányzik a kitiltottak sorából Jerzy Buzek, az Európai Parlament volt elnöke, egykori lengyel miniszterelnök, Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke, Per Stig Moller volt dán külügy- és kulturális miniszter, Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai parlamenti csoportjának volt társelnöke sem.
Nem léphet orosz földre többek között Robert Kupiecki lengyel védelmi miniszterhelyettes, Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Bernard-Henri Lévy francia filozófus, Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa, Karl-Georg Wellmann, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) orosz és ukrán ügyekben illetékes politikusa, Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának társelnöke, Adrian Cioroianu volt román, illetve Karel Schwarzenberg korábbi cseh külügyminiszter sem.
Mások is elégedetlenek
Az Európai Unió külügyi kérdésekben illetékes egyik szóvivője emlékeztetett arra, hogy Oroszország az utóbbi hónapokban számos EU-politikustól tagadta meg a beutazást a már létező, de hivatalosan közzé nem tett tiltólista alapján. “Ezt a (mostani) lépést tökéletesen önkényesnek és indokolatlannak tartjuk, annál is inkább, mivel teljesen átláthatatlan, ezen kívül semmiféle felvilágosítást nem adtak róla” – mondta a szóvivő.
Az indokokat hiányolta a brit külügyminisztérium egyik tisztségviselője is. “Ha Oroszország nyomást akar gyakorolni az EU-ra a szankciók enyhítése érdekében, annak nem ez a módja” – hangsúlyozta.
A Reuters megemlíti, hogy a “feketelistán” tizennyolc lengyel politikus és közéleti személyiség szerepel, köztük Bogdan Borusevicz parlamenti elnök, a lengyel nemzetbiztonsági tanács tagja is, akit korábban sem engedtek be Oroszországba Borisz Nyemcovnak, a meggyilkolt ellenzéki politikusnak a temetésére.
“Egy idő óta azt látjuk, hogy Oroszország nem igyekszik feltétlenül enyhíteni a feszültséget, hanem inkább szítja azt” – mondta a Reutersnek a lengyel kormány egyik szóvivője.
Anna Maria Corraza Bildt, európai parlamenti képviselő, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök felesége is tiltólistára került hét honfitársával egyetemben. “Látom, hogy a Kreml kitalálta, ki hordja a nadrágot otthon nálunk” – így kommentálta a volt kormányfő az orosz külügyminisztérium döntését a Twitteren közzétett üzenetében.
(MTI)