Az alábbi hír olvastán minden olvasóban fel kell hogy ébredjen a gyanú: az USA elsőszámú-John McCain névre hallgató-hiénájának az elméje már teljesen elborult.
Ez az eszement bolond-aki egyébként kapásból és simán lefasisztáz bárkit, miközben nyíltan fasisztákkal bratyizik-AMERIKAI KATONA ERŐ ALKALMAZÁSÁT SÜRGETI-A FIFA ELLEN!
can
Ez az egykoron Vietnamban az első bevetésén lelőtt katonai pilóta-ezért nemzeti hős is lett, és többé már repülőgépnek a közelébe csak mint utast engedik azóta-mint amerikai szenátor, nincs elragadtatva egyáltalán a svájci hatóságok akciójától, amelynek keretében letartóztattak néhány FIFA vezetőt. A bolond úgy véli, hogy “csak részmegoldás Blatter néhány csatlósának letartóztatása!” Szerinte ugyanis Blatter elnököt is börtönbe kéne zárni!
Az agyament arról habzott tegnap, hogy négymilliárd dollárt kéne hogy fordítson az USA a FIFA meggyengítésére, és hogy Amerika készüljön föl csapatok Svájcba küldésére.
“Elérkezett az ideje annak, hogy a Fehér Ház végre erőt mutasson fel a FIFA-val szemben”-hörögte a bomlott elméjű amerikai hiéna. McCain Urges Military Strikes Against FIFA
Emlékeztetnénk, hogy az USA nagyon-nagyon rossz néven vette, hogy Oroszországban fogja a FIFA megrendezni a következő, 2018-as futball VB-t.


https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/bolond-mccain-az-usa-katonai-erovel-lepjen-fel-a-fifa-ellen/