Lengyelországban létrejött egy szervezet, melynek feladata, hogy megvizsgálja annak lehetőségeit, miként lehetne a mai körülmények közepette legálisan visszakapcsolni Ukrajna lengyelek által lakott régióit Lengyelországhoz. A szervezet megalapítását Mateusz Piskorski, a Zmiana (Változás) párt képviselője jelentette be.
Zmiana
Piskorski nyilatkozatában elsődleges célként nevezte meg a jogi lehetőségek vizsgálatát arra vonatkozóan, hogyan lehetne az egykori lengyel tulajdonokat újra lengyel kézbe visszavenni. A szervezet arra alapoz, hogy Ukrajna tárgyalásokat folytat az Európai Unióval az unió által elvárt jogszabályok beiktatásáról, ami ideális feltételeket teremt arra, hogy az egykor lengyel tulajdonú ingatlanok, földterületek, vállalatok, műkincsek, stb. tulajdonviszonyai újra tárgyalóasztalra kerüljenek.
A képviselő elmondása szerint a szervezet szisztematikusan vizsgálja majd a nyugat-ukrajnai tulajdonviszonyokat, és azokat a korábbi állapotokra visszavezetve jogi alapot teremtenek az elcsatolt területek miatt kompenzáció benyújtására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Ukrajna EU-csatlakozásával Lengyelország feltételül szabhatja, hogy Nyugat-Ukrajna egyes területei gazdasági értelemben lengyel fennhatóság alá kerüljenek, miközben közigazgatási viszonylatban továbbra is Ukrajna részei maradnak.

https://hidfo2015.wordpress.com/