2015. április 10., péntek

1440 hektár állami földet vettek vissza Simicskáéktól

Budapest - Ez ám a háborús területi veszteség! Irdatlan nagyságú állami földet vesztett Simicska Lajos a kormányfővel vívott háborújában - tudta meg a Blikk.
 
Fotó: MTI
Simicska cégei évekig
művelhették pályázat
nélkül az állami parcellákat.
Most ennek vége
Amíg az üzletember jóban volt Orbán Viktorral, addig pályázat nélkül kaphattak cégei állami földeket, és minden évben gond nélkül meghosszabbították a szerződéseiket.

2014-ben például 1440 hektárnyi földet birtokolhattak ily módon, leginkább a Balaton környékén és a nyugati határszélen. Ez abból a listából derült ki, amelyet a Blikk tavaly perelt ki a Nemzeti Földalapkezelőtől (NFA). De miután Simicska Lajos a 2014-es választások megnyerését követően kiesett a pikszisből, és összerúgta a port a kormányfővel, az első adandó alkalommal elbukta ezeket a földeket. Október 15-én ugyanis lejártak a szerződéseik, de ezúttal nem hosszabbították meg azokat.

- A felsorolt cégeknek nincs megbízási szerződésük az NFA-val a 2015-ös gazdasági évre vonatkozóan - tájékoztatta a Nemzeti Földalapkezelő a Blikket, amikor sorra vettük Simicskáék agrárcégeit. Amikor rákérdeztünk, hogy mi lesz az addig általuk használt földek sorsa, azt a választ kaptuk, hogy megpályáztatják őket.

- A korábban használt területeket az NFA folyamatosan vonja be haszonbérleti pályázati eljárásaiba. Várhatóan még a tavaszi munkák megkezdése előtt sikerül új nyerteseket hirdetnünk - felelt lapunknak az NFA. Találtunk is néhány olyan, eddig Simicska-cégek által használt birtokot, amelyre már kiírta a pályázatot az NFA, de egyelőre nem hirdettek eredményt, vagyis nem lehet tudni, hogy kik lehetnek Simics­káék "örökösei". Simicska cégei nemcsak földet vesztettek, hanem ezzel együtt tetemes támogatástól is elesnek.
 

A vállalkozó februárban
látványosan nekiment Orbánnak,
s azt állította: kettejük között
háború dúl
A 15 margitszigetnyi terület után ugyanis komoly állami pénz is járt. Ha ezt a hektáronként átlagosnak tekinthető évi 70 ezer forinttal számoljuk, úgy az összeg évi 100 millió forint, ami az idei évre már nem jár. Kerestük Simicska Lajost, hogy Orbán Viktort okolja-e a földjei elveszté­séért, de eddig nem reagált.

Mint ismert, a két gimnáziumi jó barát, Simicska Lajos és Orbán Viktor között tavaly tavasszal romlott meg a viszony, amelynek első jelei nyáron mutatkoztak, amikor több, Simicskának komoly veszteséget okozó kormányzati döntés született. Ilyen például a reklámadó vagy a földtámogatási rendszer átalakítása, amelyekkel többmilliárdos pluszterhet okozott neki. A nyílt szakítás novemberben következett be, amikor Simicska kilátásba helyezte, hogy indul a veszprémi időközi választáson a kétharmad megakadályozása érdekében. Február óta pedig totális háborúról beszélhetünk: Simicska Orbánt sejtette a háttérben, amikor lemondtak médiabirodalmának a vezetői, ezért rettenetesen kikelt régi harcostársa ellen, több interjújában súlyos sértésekkel illette őt.


Kozák Dániel

Kapcsolódó:
   Kitúrnák Simicskáékat a Szerencseszombatból
   Így kapott milliárdokat Simicska, Csányi és Leisztiger
   Új jobboldali médiabirodalom alakul Habonnyal az élen
   Így fog kinézni az Orbán-Simicska-háború emlékműve?
   Simicska: Orbán jelentett rólam
   Orbán visszavágott Simicska ügynökvádjára
   Boross-sal kenné el végleg a Fidesz az ügynökmúltat?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése