Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa, mint amekkorának első ránézésre látszik. Legalábbis erről tanúskodik az a tény, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb cégben van érdekeltségük - állapította meg a céginformációs szolgáltatást nyújtó Opten Kft.
A Buda-Cash Brókerház, a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor nevével fémjelzett cégek kapcsolati hálója még a hazai cégstruktúrához képest is összetett - írta elemzésében az Opten. A cég szerint azért is érdemes az adatok mögé nézni, mert a zártkörű részvénytársaságok tulajdonosait jellemzően nem teszi közzé a cégbíróság, de az Opten adatbázisában ezek a tulajdonosok is fellelhetőek.

"A zárkörű részvénytársaságok a hazai gazdaság meghatározó szereplői, így tulajdonosi hátterük teljes körű ismerete kulcskérdés a cégek kapcsolatrendszerének elemzésekor" - mondja Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elemzésből az derült ki, hogy a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír és a Quaestor egymástól független cégcsoportnak tűnik az adatok első körös elemzése után, azonban a vizsgált cégek csoporton belüli kapcsolatrendszere rendkívül összetett. A tulajdonosok és a vezetők általában több cégben is érdekeltek, a cég-cég közötti tulajdoni jogviszonyok a könyvvizsgálói átfedésekkel pedig már igazi csemegét jelenthetnek az elemzők és a nyomozóhatóságok számára is.

Az elemzés készítői ugyanakkor hangsúlyozzák: az, hogy valakit vagy valamely céget feltüntettek, nem jelenti azt, hogy ezen magánszemélyek vagy cégek ténylegesen érintettek lennének bármiféle visszaéléssel, jogellenes cselekménnyel, gyakorlattal vagy mulasztással kapcsolatban. Az adatok összetettsége folytán pedig esetleges elírások, pontatlanságok előfordulhatnak.

TULAJDONOSOK ÉS VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK

A csoportok közül a Buda-Cash-ügyben érintett cégek kapcsolatrendszere a legkiterjedtebb, az alábbi táblázatban a vizsgált cégek közvetlen tulajdonosai és cégjegyzésre jogosultjai láthatóak. A listában szereplő cégek és magánszemélyek a csoport egy vagy több tagjára bírhattak befolyással az elmúlt 3 év során az Opten adatbázisa szerint.

Forrás: Opten Kft.

VÉGSŐ TULAJDONOSOK

Az összetett cégbirodalomban azonban érdemes a közvetett tulajdonosi láncon kapcsolódó, azaz végső tulajdonosokat is szemügyre venni. A csoportok végső tulajdonosi listáján olyan magánszemélyek is megtalálhatóak, akik nincsenek a közvetlen tulajdonosok között, illetve fellelhetőek külföldi címmel rendelkező magánszemélyek és cégek is.

A kapcsolatrendszert tovább bonyolítja, hogy a végső tulajdonosok összességében 176 egyéb hazai cég felett rendelkeznek közvetett tulajdonjoggal, ezen cégek pedig összesen 33 milliárd éves árbevételt regisztráltak 2013-ban.

Forrás: Opten Kft.

LEÁNYVÁLLALATOK

A leányvállalatok a vizsgált cégek által tulajdonolt egyéb vállalkozásokat jelentik, őket különösen érzékenyen érintheti anyavállalatuk fizetésképtelensége. Az Opten adatai szerint mintegy 55 hatályosan kapcsolható vállalkozás tartozik ebbe a kritikus csoportba, amelyek összesen körülbelül 5 milliárd forint árbevétellel rendelkeznek. A tulajdoni jogviszonyok bonyolultságát jelzik, hogy egyes leányvállalatok megjelennek a cégek tulajdonosainak közvetlen kapcsolati hálójában is.

A Buda-Cash legnagyobb leányvállalatai: az MGU Magyar Gumi Újrahasznosító Kft., a Mobil-Cash Európa Információtechnológiai és Szolgáltató Zrt. és a MIB Europe Biztosítási Alkusz Zrt.

A Quaestor legnagyobb leányvállalatai: az ETO PARK Kft., a Győri ETO FC Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft., a Quaestor Invest Befektető, Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft., a Quaestio Kommunikációs Kft., a Quaestor-NET Informatikai Kft. és a QuaesTel Telekommunikációs Kft.

TESTVÉRCÉGEK, EGYÉB CSOPORTTAGOK

A testvércégek azok a kapcsolt vállalkozások, amelyeket a csoportok közvetlen tulajdonosai és cégjegyzésre jogosultjai közvetlenül tulajdonolnak vagy irányítanak. A csoporttagok felszámolásai, csődeljárásai ezeket a cégeket közvetve érintik, hiszen várhatóan a hatósági vizsgálatok a tulajdonosi, vezetői körre is kiterjednek, így rajtuk keresztül a fizetési nehézségek és nyomozati eljárások a testvércégekhez is eljuthatnak.

Az Opten szerint nehéz megbecsülni, hogy ez mit jelent a testvércégek életében, nagyban függ attól, hogy mennyire kötődnek a fő tulajdonosokhoz, milyen egyéb külső tulajdonosaik vannak, és azok milyen arányú befolyással rendelkeznek vagy rendelkeztek a cégek felett. Az Opten adatbázisa szerint összesen 157 testvércég kapcsolható vagy volt kapcsolható az elmúlt 3 évben a vizsgált vállalkozásokhoz, melyek összesen 26 milliárd forint éves árbevétellel rendelkeznek. Az összetett kapcsolatrendszernek köszönhetően a testvércégek sokszor leányvállalatok vagy éppen tulajdonosok is egyben. A 10 legmagasabb árbevételű testvércég a következő:

Forrás: Opten Kft.

KÖNYVVIZSGÁLÓI KAPCSOLATOK

Az elemzés a könyvvizsgálókra is kitér, hiszen a brókerbotrány jellegzetességéből fakadóan az érintett cégek auditorai is a hatósági vizsgálatok tárgyát képezhetik. A vizsgálat tehát elképzelhetően kiterjedhet az érintett könyvvizsgálók egyéb könyvvizsgált cégeire is. Ugyanakkor az Opten szakértői is hangsúlyozzák, hogy abból a tényből, hogy két cégnek ugyanaz a könyvvizsgálója, nem következik az, hogy pénzügyi vagy jogi kapcsolatban vannak.

A három cégcsoport az elmúlt 2 évben a következő könyvvizsgálókat alkalmazta: Gyimesi Katalin, Forgács Gabriella, Karácsondi Mária és dr. Rocskai János. A vizsgált könyvvizsgálók összesen 139 cég könyvvizsgálatát végezték az elmúlt években, mely cégek közel 114 milliárd forint árbevételt értek el egy év alatt.

FELSZÁMOLÁS ALATT ÁLLÓ PÉNZINTÉZETEK ÜGYFELEI

Sajnálatos módon a Buda-Cash-csoporthoz tartozó pénzintézeteknél számos magánszemély, önkormányzat és vállalkozás vezette a számláját. Ők lehetnek a brókerbotrány legnagyobb vesztesei. Az, hogy mennyit veszíthetnek, cégenként nagyon eltérő lehet, nagyban függ attól, hogy a teljes pénzeszközállományukat az érintett pénzintézeteknél vezették-e, de függ a felszámolási és büntetőjogi eljárások eredményétől is. Mindenesetre több mint 6000 működő vállalkozás vezette folyószámláját az érintett pénzintézetekben.

A mostani felszámolási és csődeljárásoknak minden bizonnyal komoly, hosszú távú negatív következményei lesznek. A legintenzívebb hatás az érintett cégek mikrokörnyezetében lehet. A közvetlen veszteségeken túl a hatósági vizsgálatok is komoly adminisztrációs terhet jelentenek majd, ráadásul felszámolási hullám indulhat a tulajdonosi láncon keresztül, ami már a kapcsolt vállalkozások beszállítóit is kellemetlenül érintheti. A brókerbotrányok makrogazdasági hatása is negatív: rontja a befektetői bizalmat, a beruházási hajlandóságot és végső soron az ország versenyképességét.


Fekete Emese