Alexander Okrimenko ukrán politikai elemző szerint Ukrajna nem kapott pénzt a Nemzetközi Valutaalaptól, és éppen itt az ideje, hogy ezt a kormányfő is elismerje. Okrimenko blogjában felsorolta azokat az intézkedéseket, melyeket az IMF szabott a kölcsönök feltételéül a kijevi kormánynak, és az intézkedések anyagi vonzatai alapján levezette, hogy a Jacenjuk-kormány valójában semmilyen kölcsönt nem kapott.
Hídfő.net.ru | Arszenij JacenjukArszenij Jacenjuk, miniszterelnök
Okrimenko szerint az IMF-hitel feltételeinek teljesítése olyan mértékű romboló hatást gyakorolt a gazdaságra, hogy az szándékos károkozás jegyeit mutatja, miközben az IMF által adott össszeg éppenhogy csak a korábbi hitel törlesztésére elegendő. "Az Ukrajna és IMF által 2014 áprilisában kötött szerződés a hrivnya rohamos elértéktelenedéséhez vezetett, a lakhatási költségek és szolgáltatások árai 40-60%-al emelkedtek, a tanárok és orvosok bérei csökkentek, befagyasztották a nyugdíjakat, adót vetettek ki a banki betétekből származó keresetre. Ennek eredményeként a hrivnya közel 50%-ot veszített értékéből, az infláció meghaladja a 25%-ot, a GDP drasztikusan csökken, és bár csökkent a költségvetési hiány, a Naftogaz adóssága egyre növekszik, Ukrajna aranytartalékai pedig kritikus szintre, 7,5 milliárd dollár alá csökkentek."
A fentiek eredményeként - a feltételek teljesítése után - Ukrajna csak 4,6 milliárd dollárt kapott, bár az IMF korábban 7,4 milliárdot ígért. Ha azt is számításba vesszük, hogy Kijev 3,7 milliárd dollárt fizetett ki a korábbi kölcsön törlesztésére, egyértelművé válik, hogy a bankárok gyakorlatilag borravalót adtak a Jacenjuk-kormánynak. "Mindez újból rámutatott, hogy az IMF nem teljesíti a szerződésben tett vállalásokat, miközben a Jacenjuk-kormány az alkotmányt és az összes törvényt megsérti az IMF feltételeinek teljesítésekor. Vállrándítással elintézték az adótörvényt átírását és arra kényszerítették a képviselőket, hogy egy tarthatatlan költségvetést fogadjanak el 2015-re, kizárólag azért, hogy az IMF kedvben járjanak. Talán flörtölünk a Valutaalappal?"
Okrimenko elmondása szerint bármilyen eszközöket igénybe véve nyilvánosságra kell hozni az IMF-szerződés részleteit, hogy az emberek megtudják, hogyan és mennyiért adják el Ukrajnát az amerikaiaknak.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/24/ukran-szakerto-szerint-az-imf-valojaban-nem-adott-penzt-ukrajnanak