1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.
ind1
A magyar katonák sem fegyverzetben, sem ruházatban nem volt felkészülve a téli hadviselésre, több történész szerint a honi alakulatoknak egyenesen a golyófogó szerepét szánták a döntéshozók.
A magyar csapatok a németek sztálingrádi támadásának balszárnyát biztosították a Donnál. Állasaikat már augusztusban elfoglalták. A kemény fagyokhoz szokott szovjet csapatok 1942-43 telén lendültek ellentámadásba és napok alatt szinte teljesen megsemmisítették a német, a román, az olasz, a spanyol és a magyar hadtesteket.
Ma 72 éve, január 12-én a szovjet hadak úgy hatolták át a védeli vonalon, mint kés a vajon. A reménytelen védelmi harcokban a magyar hadsereg fele azonnal megsemmisült. Aki nem a harcmezőn veszített életét, az vagy hadifogságba esett, vagy megfagyott a -40 Celsius fokban, vagy éhen pusztult.
kat
A doni katasztrófáról egy narancshordás tótumfaktum így nyilatkozott: “Az nem kétséges, hogy semmi keresnivalónk nem volt ebben a háborúban”. Ennek ellenére a magyar bakák nemcsak idegen érdekekért, hanem a hazájuk védelmében harcoltak és haltak hősi halált magyar katonák a távoli orosz harcmezőkön.”
KÉTEZER KILOMÉTERRE MAGYARORSZÁG HATÁRAITÓL!
ism
Borítsunk most fátylat a magyarázatokra. 1943 január 12-e a magyar nemzet egyik gyásznapja!
Ma emlékezzünk a doni katasztrófa értelmetlenül elpusztult magyar áldozataira!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/12/13-meterenkent-egy-halott-magyar-katona-2000-kilometer-hosszan/