2014. december 23., kedd

Donbassz hírei

eml
Szerdán és pénteken Minszkben fog tanácskozni a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, DNR-LNR, Maradék-Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoport-jelentették be szinte egyidejűleg az összes érintett fél székhelyén.
Majdnem ezzel egyidőben Luhanszkban az LNR hatóságai a martalóshordák véres provokációtervéről is beszámoltak. Információik szerint a bérgyilkosok orosz médiamunkások levadászására kaptak parancsot. Azzal az aljas szándékkal, hogy az orosz újságírók provokálják Nyalókakirály bérgyilkoshadát.
Luhanszkban tegnap elfogadták a Luhanszki Népköztársaság Ideiglenes Alkotmányát. Ez 10 fejezetből, és 86 cikkelyből áll, külön is megemlítve az ország kétnyelvűségét! (Ukrán és orosz.)
Eközben azért-elsősorban Nyalókakirály brigantihordáinak “hála”-zajlanak az események Donbassz harcterein.
bar
Néha-néha becsapódott egy latorgránát az éjszaka folyamán Donyeck északnyugati-nyugati városrészeinek lakótelepeire, de a mára virradó éjszaka nyugalmasnak volt mondható.
Késő este (Пески)Peszkiből ismét tüzérségi támadás érte a donyecki repteret. Áldozatokat szerencsére nem követelt.
rter1 rter2
Дебальцево)(Gyjebalcsevot tegnap este rendkívül súlyos latortüzérségi támadás érte. Négy helyi civil meghalt, heten súlyosan megsebesültek.
Gorlovkánál tegnap késő este robbantak ki összecsapások. A milicia felszámolt egy latorfelderítő bandát. Több mint egy tucat latoregyed pusztult el. A milicia oldalán nem voltak veszteségek.
A népköztársaságiak a “levegőből” kémlelik a fasiszta hordák mozgolódását Gorlovkánál.
(Никишино)Nyikisinonál a szokásos “kimennénk-nem engedjük” huzakodás zajlik néhány órányi szünetekkel. A horhosba zárt latrokkal vívódó milicisták érdekes matekot készítettek két cirkusz közötti nyugalmas időszakban. Kalkulációik szerint Nyikisinonál eddig mintegy kétszázötven latorral ők végeztek. (A múlt heti belháború veszteségeiről fogalmuk sincs) Leolvasztottak három tucatnyi ilyen-olyan páncélozott latoreszközt. A végeredmény-szerintük-napi közel egymillió dollárra tehető udvari anyagi veszteség, a zsoldot is beleszámítva. (Bár ez utóbbira egyre kevesebb pénzeszközt kell fordítania Nyalókakirály udvari kincstárnokának!)
Persze Nyikisino közben romhalmazzá vált.
nyik1 nyik2
Észak-Donbasszban reggel óta több helyen is fokozta tevékenységét a valcmanista latortüzérség. A (Крутой Горa) “Krutoj Gora” hegyet (Желтое)Zseltojéból lövik. Ostromolják (Хорошее)Harosojét és a “Lenin”-bányüzemet. (Счастье)Szcsasztyje hőerőműve hajnal óta van latorostrom alatt.
( Городище)Gorodiscsét, (Фащевкa)Fascsovkát, (Чернухино)Csjernuhinot és (Дебальцево)Gyjebalcsevot tanktüzérséggel lövik a valcmanista bérgyilkosok.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/23/donbassz-hirei-5/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése