Országszerte általános sztrájkot kezdtek a belga szakszervezetek egy több mint egy hónapig tartó akciósorozat betetőzéseként, amivel az ország közlekedését és közintézmények működését egyaránt megbénították.
Az SNCB vasutas szakszervezet újabb megszorítások áldozata lenne, amit a kormány a fokozódó államadósságra hivatkozva akar meghozni. A megszorítások azonban tömeges leépítésekkel járnának, emellett a nyugdíjkorhatárt is megemelnék 65-ről 67 évre, hogy így 11 milliárd euróval javítsák a költségvetés helyzetét. Az ipari szakszervezetek közös megmozdulása vasárnap kezdődött meg, és a nemzetközi járatokat is felfüggesztették, leálltak az Eurostar külföldi vonalai és a légi közlekedés, mivel a belga légi irányítás alkalmazottai is részt vesznek a megmozdulásban. Az iskolák, kormányhivatalok működése is sok helyen leállt, az EU observer brüsszeli lap jelentése szerint olyan alapos a szervezés, hogy az újságokat se hordják ki, és a szemétszállítás is leállt.
A brüsszeli nemzetközi repülőtér szóvivője szerint több mint 50 ezer utast érintett a leállás, és eddig 600 járatot töröltek. A sztrájk idején Belgiumban belföldi vonatjáratok se közlekednek, teljesen megbénult a tömegközlekedés.
A kormány elleni demonstrációk novemberben kezdődtek meg, amikor több mint százezer szakszervezeti tag vonult utcára és a szakszervezetek általános munkabeszüntetésbe kezdtek. A tüntetések során több alkalommal összeütközések voltak a demonstrálók és a rendőri erők közt.
Hídfő.net.ru | Szakszervezeti tüntetés
Belgiumban kiterjedt szakszervezeti hálózat működik. Ellentétben a kelet-európai viszonyokkal, ezek a szakszervezetek olyan szerveződések, amikről a hétköznapok során is hallani lehet. Ennek köszönhetően egyes szakszervezeteknek több mint másfél millió tagja van.
Érdemes párhuzamot vonni azzal, ami tegnap Magyarországon történt: hazánkban olyan szakszervezetek hirdettek megmozdulásokat, melyekről szinte soha nem hallani. A munkavállalók érdekének védelméről csak akkor hallani a részükről, amikor valamelyik ellenzéki párt épp fel akarja használni a szakszervezetet a kormány sakkban tartására. Tehát ezeket a hazai formációkat egyáltalán nem lehet komolyan venni, és a kormány is ennek megfelelően kezeli őket.
Ahhoz, hogy egy szakszervezetnek ütőképes létszámú tagsága legyen, a munkavállalók érdekeit a hétköznapokban is képviselni kellene, amikor épp nem akarja őket felhasználni semmilyen ellenzéki párt. Mivel ezek a szervezetek a fokozott ellenzéki aktivitás idejét leszámítva szinte soha nem kerülnek elő, értelemszerűen a tagság létszáma se magas, megmozdulásaik teljesen eredménytelenek maradnak azon ritka alkalmakkor, amikor az ellenzék kezdeményezésére eszükbe jut a munkavállalók érdeke.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/16/brusszel-megbenult-valodi-szakszervezeti-tevekenyseg-miatt