Özönlenek a NATO – zsoldosok Donbasszba. A Csugujevből jelentett lengyel pribékek híre mellett itt az újabb: Izjumban fedeztek fel egy talpig fegyverben bóklászó 50 – 70 fős létszámú martalócbandát, amelynek egyedei balti akcentussal kaffogtak egymás között.
Donbasszban ma egyébként is felizzottak a kedélyek néhány helyen. Kiváltképp Donyeck vidéke járt elöl “jó példával”.
band
Azotnoje és Peszok vidéke “régen” látott már olyan tüzérségi aktivitást, mint ami kezdetét vette délután kettő tájban. Jó egy óra hosszán keresztül ment az adok – kapok.
Zaperevalszk, Kirovszk és Leninszk környékéről a népköztársaságiak tüzérsége fegyelmezte a latorállásokat.
Gyjebalcsevo lakótelepeit dél körül kezdte ismét ostromolni a latortüzérség. Három tömbház szinte a földig rombolódott
Berjozovét szintén lőtték kora délután a valcmanista pribékek.
Szcsasztyje környékén is kiújultak a tüzérségi viták.
Luhanszk környékén viszont a milíciák dél tájban rádiólokációs eljárással felderítettek egy újabb valcmanista kompániát. Hajtóvadászat indult a fölszámolásukra.
Pervomajszkot ma ismét lőtték a pribékek tarackokból, de szerencsére csak öt lövést adtak le a városra.
zöm
Bahmutka mellett pedig a 31. latorposzt kiürítését “kényszerítette ki” a milícia. A zsoldosok itt megkezdték a nehézfegyverzet elszállítását – a milicisták távoli – de figyelő tekinteteitők kisérve.
Mariupolt légi úton próbálja “felhizlalni” Nyalókakirály. De komoly manővereket kell véghezvinniük a repülőgépeknek, hiszen csak a tenger felől tudják megközelíteni a repülőteret. És csak nagyon alacsonyan.
Az éjszaka folyamán óriási robbanás történt Odesszában. reggel már az egész város és a környék tudta, hogy a vidék legnagyobb olajfinomítójában történt a robbanás.
ode
A közeli települések – Luzanovki, Szlobogyinki és Pereszüpi lakossága azt hitte itt a világ vége. Alig maradt ép ablak ezeken a településeken.
Az olajfinomítóban esett kár felbecsülhetetlen, már csak a megközelíthetetlenség okán is. Lángol az egész objektum. Pontosan ezlrt gondolják azt elemzők, hogy nem afféle “üzemi baleset” történt, hanem valami komolyabb.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/16/semmi-jele-a-megbekeles-szandekanak-donbasszban/