2014. november 28., péntek

Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik!





Orosházi Ferenc: Beadvány!

Mint az ezer éves magyar állam egyik állampolgára, alkotmányos kötelezettségemet teljesítve tájékoztatom Önt a következőkről:
(Az alkotmányos kötelezettségem a többször módosított 1949. évi XX. törvény hatályos, 2.§. (3) bekezdéséből származik: "Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom /erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg/ kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton
mindenki jogosult és egyben köteles (KÖTELES!) fellépni.)

Tájékoztatás!

A magyar állam ezer évnél régebbi alkotmánya alapján a magyar államban alkotmányozni CSAK a NEMZETNEK van joga. 1848-ig a nemzet a nemességből állt, 1848-ban ezt a jogot a nemesség a magyar állam minden polgárára kiterjesztette. Ezt a jogot sértették meg 1949-ben a kommunisták, amikor a nemzet helyett alkotmányoztak, és az alkotmány nevű törvényükkel diktatúrát vezettek be.

A kommunista diktatúra elleni 40 év küzdelem után 1989-ben a képviselők a nép nyomásának engedve, az alkotmány módosításával ideiglenessé tették az általuk alkotott alkotmányt, és benne a népszuverenitás elve alapján minden hatalmat (és ezzel az alkotmányozás jogát) visszaadták a magyar nemzetnek, a magyar állam polgárainak.

Ettől kezdve Magyarországon, az ezer éves magyar államban alkotmányozni, új - az ideiglenes alkotmányt hatályon kívül helyezni képes - alkotmányt, CSAK a magyar nép, a magyar állam állampolgárai alkothatnak, KÉPVISELŐ NEM!
Az alkotmány ezen előírását sértették meg a képviselők, amikor 2011. áprilisban megalkották Magyarország Alaptörvényét, mely így jogilag új alkotmánynak ÉRVÉNYTELENNÉ, alaptörvénynek alkotmány-ellenessé vált.
(Nem az alkotta meg, akit az alkotmány erre felhatalmazott)

Egy jogilag érvénytelen alkotmány viszont nem alkotmány, JOGILAG NEM LÉTEZIK. A jog alapelve szerint jogviszonyt nem keletkeztet és nem is szüntet meg.
Vagyis nem csak arra alkalmatlan, hogy az alkotmányt hatályon kívül helyezzék vele, hanem arra is, hogy a Magyarország nevű államot létrehozzák vele. Vagyis Magyarország ideiglenes Alkotmánya és ezzel a magyar állam hatályban van, a Magyarország nevű állam NEM LEHET a MAGYAR ÁLLAM.

Mivel az AB hivatalból nem helyezte hatályon kívül az alaptörvényt, alkotmányos kötelezettségét teljesítve ezt a magyar népnek KÖTELESSÉGE MEGTENNI!
Tehát a magyar állam alkotmányos rendje alapján a Magyarország nevű állam jogilag nem létezik, érvényesen nem jött létre.
Márpedig ha a Magyarország nevű állam jogilag nem jött (mert nem jöhetett) létre, ezért ennek a bíróságnak nem joghatósága és illetékessége nincs fölöttem, hanem
EZ A BÍRÓSÁG JOGILAG NEM LÉTEZIK.


Csak és kizárólag azért jelentem meg a bíróság előtt, hogy a jelen tájékoztatásomat megtegyem a bíróság és a sajtó felé.

Hogy a magyar nép (és a nemzetközi közvélemény) megértse végre, hogy mi folyik ebben az országban, és tegyen a diktatúra felszámolásáért. A magyar nép a történeti alkotmány ellenállási záradéka, és az ideiglenes alkotmány előírásai alapján, a nemzetközi közvélemény a nemzetközi jog, az ENSZ emberi és polgári jogok előírásai alapján tehet a diktatúra felszámolásáért.

Tehát nem az a kérdés, hogy követtem-e el bűncselekményt, vagy nem.
(Egyébként nem). És még csak az se kérdés, hogy a Magyarország nevű állam magának tulajdonított joghatósága kiterjed-e rám, eljárhatnak-e velem szemben. Egész egyszerűen arról van szó, hogy mivel a Magyarország nevű állam jogilag nem létezik, ezért annak egyetlen intézménye - így ez a bírósága - se létezik. Vagyis nem hogy joga nincs fölöttem, hanem jogilag NEM LÉTEZIK! NINCS.

Tehát nem hogy eljárni nem tud velem szemben, de még idézni se, mert NINCS HOZZÁ JOGA!
Fentiekre tekintettel - magyar joghatóság hiányában - a Magyarország nevű nem magyar állam és annak ügyészsége alkotmányt és nemzetközi jogot sértő tevékenysége miatt KÖZVETLENÜL az ENSZ és EU nemzetközi bíróságaihoz fordulok.

Felhívom Bírónő figyelmét, hogy amennyiben a Bíróság a magyar alkotmányos rend megváltoztatására kísérletet tevő Magyarország nevű állam nevében a diktatúra érvényesítésére erőszakot alkalmaz, abban az esetben kimeríti "az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása" bűncselekmény törvényi tényállását, ami akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is járhat. Hiszen a diktatúra (és ahhoz kapcsolódva a bíróság) a magyar alkotmányos rend megváltoztatását megkísérlő érvénytelen jogrendjének erőszakkal kívánna érvényt szerezni.

Fentiekre tekintettel én, mint a magyar állam erre alkotmányban följogosított állampolgára ennek a jogilag nem létező bíróságnak a színjátékát, alkotmánysértő tevékenységét a magyar állam területén befejezettnek nyilvánítom.

Ez a mi hazánk, itt mi, a magyar nemzet dönt jogról és hatalomról, és nem egy háttérhatalmat kiszolgáló rablóbanda, amelyik politikai "elitnek" nevezi magát, miközben elárulta a népét, nemzetét.
(Geri Tibor munkája nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése