Az orosz diplomácia vezetője egy moszkvai politikai fórumon kijelentette: Washington a jelek szerint az Iszlám Állam (IÁ) elleni koalíció és a légi csapások leple alatt fondorlatos módon Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének megdöntésére készül.

Szerinte ennek tulajdonítható az is, hogy az Egyesült Államok nem akarja az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását kérni ezekhez az akciókhoz. Mint elmondta, pénteken telefonon beszélt amerikai kollégájával. Erre vonatkozó kérdésére John Kerry azt felelte: azért nem akarnak BT-mandátumot, mert akkor rögzíteni kellene Szíria státusát.


Lavrov perverz logikának minősítette azt az amerikai állítást, miszerint Aszad a legfőbb tényező, amely a térségbe vonzza a terroristákat. Washington ezt az érvet is a damaszkuszi rezsim megbuktatása érdekében használja - tette hozzá a külügyminiszter. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy az amerikaiak remekül együttműködtek annak idején Szíriával a vegyi fegyverek megsemmisítésének az ügyében, akkor teljes mértékben legitim partnernek tekintették a damaszkuszi kormányzatot. Sőt, az amerikaiak - amikor érdekeik úgy kívánták - a tálibokkal is tárgyaltak - tette hozzá az orosz külügyminiszter.

Kapcsolódó:
Még a kárpátaljai magyar holokauszt emlékparkjában is a zsidókat siratta Schiffer