Egy kis mellékest is szereznek az oktatók és vizsgabiztosok országszerte. A százezer forintos jogsi mellé még 20-25 ezer forintot kérnek.
vizs
Dóri húszévesen döntött úgy, hogy megszerzi a jogsit. Nagyrészt szülei dobták össze a tandíjat az egyetemista lánynak. A közel 150 ezer forint épp elég teher volt a családnak, álmukban sem gondolták, hogy újabb pénzt gombolnak még le a lányukról.
– Nem ment rosszul a vezetés, de az oktatóm a huszadik óra környékén kerek perec közölte, hogy ha át akarok menni, akkor még egy húszast adjak neki – háborog a fiatal lány, aki ismeretségi körében is hallott már hasonlókat, de nem gondolt arra, hogy ez vele is előfordul.
– Fizettem. Sikerült is a vizsgám – mondja a teljes nevét és arcát nem vállaló Dóri, akit felháborított az eset.
Több érdekes hozzászólást is kaptunk a témában, köztük Erikáét. – Már huszonöt éve is volt kenőpénz a vizsgabiztosnak az oktatón keresztül. Az oktatóm megmondta, nem szenvedünk, úgyis csak a harmadik alkalommal engednek át. Nem kellett külön órát venni. Őszinték voltak – háborog a legnagyobb közösségi oldalon olvasónk, míg mások többnyire csak annyit írnak, hogy ez így van.
A kenőpénzzel azonban nem árt óvatosnak lenni. A legtöbben áldozatnak gondolják magukat, és a nagyobb macerák elkerülése érdekében fizetnek a felszólításra, ám ezzel a börtönt kockáztatják.
– A vesztegetést három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény – mondja a Borsnak dr. Fridman Róbert ügyvéd, aki gyorsan hozzáteszi, hogy aki adja, azaz a tanuló is bűncselekményt követ el. Sőt még az ígéret is annak minősül.
Az ügyvéd szerint nemcsak pénzzel, hanem bármilyen előnnyel is lehet vesztegetni. Így például szexuális kapcsolattal vagy éppen egy kitüntetéssel.
A Bors megkereste a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, hogy miként vélekednek a jelenségről és mit tudnak tenni a korrupció visszaszorításáért. – A tevékenység visszaszorítása érdekében a közlekedési hatóság együttműködési megállapodást kötött a fogyasztóvédelmi hatósággal, amelynek keretében közösen folytatnak ellenőrzéseket – közölte a kommunikációs osztály, hozzátéve, hogy kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a képzés és a vizsgáztatás megfelelő jogszabályi alapokon folytatódjék.
Segít a TI
A Transparency International ingyenes korrupcióellenes jogsegélyszolgálatot működtet. Ide bárki bejelentheti, ha korrupciógyanút észlel, ha arra kérik, hogy fizessen kenőpénzt vagy vesztegessen meg valakit. Tavaly február 21-én egy fiatalember például telefonon kért segítséget a Transparency International Magyarországtól (TI). Elmondta, hogy a jogosítvány megszerzése érdekében 25 ezer forinttal kellene megvesztegetnie a vizsgabiztost. A kenőpénzt az oktatója adná át a vizsgabiztosnak. A férfi azonban semmiképpen nem akart részt venni a korrupcióban. A rendőrség lebuktatta az oktatót a felírt sorszámú pénzzel.
(Bors)