Ma reggeli donbasszi összefoglalónkat rendhagyó módon kezdjük. Tegnap volt ugyanis Ukrajna történelmi katasztrófájának az első évfordulója.
Egyéves a Majdan.
udvbij
Kijevben látványosra tervezett, de kevésbé látványosra sikeredett “szülinapi bulit” tartottak Nyalókakirály és szűkkörű udvartartása számára, amelynek keretében Maradék – Ukrajna atlantista helytartója és közvetlen nyaloncai a jeles történések kijevi áldozataira emlékeztek. Az amerikai Gazda alelnöki szinten képviseltette magát a ceremónián, ami azért eléggé botorra sikeredett.
vita
Nem számoltak ugyanis a NÉP jelenlétével, és azzal, hogy ha már ott van a NÉP! – esetleg szól is. Pedig így történt! Számon kérte Nyalókakirálytól a felelősök megnevezését és megbüntetését. “Szégyelld magad!” “Takarodj!” (Bizony! Így volt!) Nyalókakirály kiakadt a dolgon, és azzal vágott vissza, hogy az ilyen magatartás azt a látszatot kelti, hogy a Majdan hiábavaló volt.

(Angolul tudó – értő olvasóink számára egy roppantul izgalmas, érdekes cikk érhető el erre a linkre kattintva: Estonian Foreign Ministry confirms authenticity of leaked call on Kiev snipers a kijevi mészárlásról.)
De hát mint szerte a nagyvilágban, Maradék – Ukrajnában is megkezdődött a “Gyedmaroz” – Mikulás – várás. Maradék – Ukrajna gyerekei az idén már nem az eddig jól megszokott Télapóval találkoznak.
gyed
A Majdan némiképp átfazonírozta a Mikulást is. Modernebbre.
Donbasszban nem lelkesültek föl – talán érthető okokból – az első születésnap okán. Viszont hangosabbra sikeredtek a megemlékezések, mint bárhol Maradék – Ukrajna területén.
ját
Tegnap a kora esti órákban a népköztársaságiak egyszer használatos tűzijátékaikkal üdvözölték a valcmanista latrok egyik Dzserzsinszk – járási blokkposztjának két “Akáciáját”. Kilenc lator belepusztult az üdvözlésbe. A két önjáró löveg viszont tetemes mennyiségű hulladékvassá nemesült.
Késő este Gorlovkát lőtte Nyalókakirály szülinapos pribékhordája.
Éjjel fél kettőkor a gyjebalcsevoi latorállásokat kezdte lőnia népköztársaságiak tüzérsége. Ez pedig meglepő, hiszen már akkor szombatot mutatott a naptár, és a milicia hétvégeken alacsonyabb fokozatba kapcsol.
Volnovahánál viszont Nyalókakirály latorjai szakítottak a hagyománnyal, miszerint hétvégén pihi van! A pribékek éjjel kettőkor nyitottak tüzérségi tüzet sorozatvetőkből Dokucsajevszkre.
Donbassz éjszakai fő harctéri eseményei bele is fértek ekkora összefoglalóba.
https://balrad.wordpress.com/2014/11/22/a-tragedia-elso-szuletesnapja/


Tegnapelőtt az EBESZ donbasszi megfigyelőcsoportja sérelmezte, hogy Nyalókakirály latorjai két alkalommal is rálőttek a cég járműveire. “Kizárt dolog, mi nem vagyunk olyanok” – háborodott fel Kijevben Andrej Liszenko ATO – megmagyarázóember. “Csakis a terroristák lehettek. Mert azok OLYANOK! Az ukrán hadsereg jelzéseit tűzik magukra, és így tévesztik meg az EBESZT!” – bizonygatta. (Hír Tv) Arra a kérdésre, hogy akkor most a “terroristák” magukra is képesek lövetni a megtévesztés hatására saját társaik által? – röviden csak ennyit válaszolt: későre jár, menjünk aludni!”
Ez a kis történet csak azért illik ide, mert a DNR ma délelőtt kiadott közleménye szerint Tonyenkoje közelében két századnyi harckocsizó latorerőt vont össze Valcman zsoldoshordája, és vad ütemben pingálják a tankokra a DNR erőinek jelzéseit. (Az ilyen jellegű cselekmény a nemzetközi hadijoggal is ellentétes, elkövetőire pedig a legritkább esetben szoktak ejnye – bejnye büntetés kiróni. Ha elkapják őket. Általánosságban véve elmondható, hogy a tetteseket ott a helyszínen gyorsan “lerendezik”.) Föltételezhetően a donyecki repülőtér ellen kívánják őket felvonultatni.
lövtor
Donbassz mai napját eddig a megszokott “hétvégi hangulat” jellemzi. Csendesen csordogálnak a harci cselekmények a gócpontok környékén.
front
Avgyejevka, Peszki, és Opitnoje környékéről lövöldöz nem nagy intenzitással Valcman latortüzérsége Donyeck lakótelepeire. Peszki irányából egy még a Majdan ünneplésén felbátorodott aknavetős zsoldosszakasz lopakodott Donyeck közelébe. Leadtak három lövést (ez miatt két ház megrongálódott!) majd néhány életben maradott elmondása szerint három lator meg tudott lépni. Huszonöten voltak eredetileg. Három tudott beszélni, hogy három meglépett. A többi egyed már se nem látott, se nem hallott, se nem beszélt! Ez pedig már így marad az idők végeztéig. Azaz: tizenkilenc latoregyed már biztosan nem fogja a második szülinapot megünnepelni.
tömb
Nyikolajevka és Volnovaha zsoldosai Dokucsajevszk lakótelepeit ágyúzták. Két helyi lakos meghalt, kettő súlyosan megsebesült.
Mirnoje mellől Pervomajsz lakott részére lőtt a latortüzérség. Szerencsére két gazdasági épületben keletkeztek csak károk. Ettől viszont az ott lakó tehenek, kecskék, disznók – meg még ki tudja miféle jószágok – megzabosodtak.
moszkvics
Nyikisinonál is megélénkült az élet az éjszakai nyugalom után. Délelőtt majd két órás lövöldözés volt. Játszottak itt Kalasnyikovokon és aknavetőkön is a felek, de délre beleuntak. Nyereségről – veszteségről nincs értesülésünk.
Olhovatka irányából Sahtyorszk lakótelepeit lőtte Nyalókakirály pribéktüzérsége. Ugyanez a banda beleunva a dologba, lőirányt váltott, és Sztozskovszkojét kezdte lőni. Három helyi lakos itt súlyosan megsebesült, és egy lakóház lakhatatlanná vált.
Harkovban a helyi partizánok is megünnepelték mára virradóan a Majdan első születésnapját. Hosszan tartó tűzijátékkal emlékeztek a jeles alkalomra. Erre a célra két üzemanyagot tartalmazó vasúti tartálykocsit néztek ki maguknak. Ezek a város “Bezljudovka” nevő vasútállomásán dekkoltak. Harkov lakói éjjel két órától gyönyörködhettek a látványban. Most inkább már csak a füstben. Hírek szerint eléggé reménytelenül folyik a kutatás féltucaznyi lator után, akik a vagonok közelében voltak a látványosság kezdetén.
vagontűz


https://balrad.wordpress.com/2014/11/22/mire-keszul-nyalokakiraly-zsoldoshordaja/