Irán az állami televízió bejelentése szerint megnyitott egy új aranyfeldolgozó üzemet, ami a Közel-Kelet eddigi legnagyobb ilyen létesítménye. Az üzemet Isak Dzsahangiri miniszterelnök-helyettes adta át, és nemsokára megkezdi működését, ami mintegy évi 3 tonnával növeli majd az iráni aranytermelést. A közeli Zareh Suran aranybánya tartalékait mintegy 20 millió tonnára becsülik, és a termelést Irán egy új, hazai fejlesztésű technológiával fokozatosan fokozni akarja. A várakozások szerint nemsokára évi 6 tonnára növelik a kapacitást.
Fizikai arany - amiért a Nyugat szankciókat hoz és háborúkat indít
Mindez része az "ellenállás gazdasága" doktrínának, amit Hamenei ajatollah februárban hirdetett meg. Az ellenállás gazdasága doktrína alatt azt értik, hogy a maximumra fokozzák az ország természeti erőforrásainak kitermelését, és Irán erősebb pozíciókat fog kivívni a globális nyersanyag-piacon. A hazai nyersanyag-kitermelést egybekötik egy fokozott iparosítással és állami munkahelyteremtéssel, az így felszabaduló erőforrásokat pedig a tudásalapú gazdaság előtérbe helyezésére fordítják. Az ajatollah szerint ennek elsődleges célja, hogy Irán a térség elsőszámú tudásalapú gazdaságává váljon, magas színvonalú szakemberképzéssel és az innováció előtérbe helyezésével a gazdaságban.
Irán továbbra is nyugati szankciók alá esik, és bár a nyugati országok gazdaságai egy-egy esetben megkerülik ezeket a szankciókat, politikai alapon a helyzet egyelőre nem változik meg. Hamenei szerint az ellenállás gazdaságának doktrínájával kikényszerítik, hogy a nyugati országok is egyre növekvő térségi hatalomnak ismerjék el Iránt.

http://www.hidfo.net/2014/11/16/iran-fokozza-az-aranykitermelest