Európai uniós "tájékoztató és segítségnyújtó" irodák nyitását tervezi a Demokratikus Koalíció azokban a kerületekben, ahol az ő jelöltjük nyerné az önkormányzati választást. Molnár Csaba, a radikális atlantista párt EP-képviselője szerint "az elmúlt négy évben az uniós lehetőségek távol kerültek a magyar emberektől". Ezen ők úgy változtatnának, hogy az általuk nyitott irodákban szerveznék a külföldi tanulmányokat tervező diákokat, valamint segítséget adnának az uniós forrásokra pályázó vállalkozásoknak.
A radikális atlantisták ezzel az intézkedéssel nyíltan népszerűsítik a fiatalok elvándorlását. Emellett törekednek a fiatalok behálózására, mivel mind a közvélemény-kutatások, mind a párt szervezeti összetétele azt mutatja, hogy a fiatalok messziről elkerülik a baloldalt. A DK emiatt egyfajta "érdekegyesítést" akar végrehajtani - segítséget adnak a kivándorló fiataloknak, akik a későbbiekben a párt holdudvarában maradnának. Emellett fokozott a veszélye annak is, hogy az uniós forrásokra pályázó vállalkozások segítsége a korrupció melegágyává teszi a DK által elnyert kerületeket. Ezeken a helyeken ugyanis a DK külföldi kapcsolatait felhasználva tudna uniós pénzekhez juttatni magánszemélyeket, akik cserébe szintén a DK holdudvarában maradnának.
A Demokratikus Koalíció lépése azt mutatja, hogy Gyurcsányék - főként fiatalokból- egy új baloldali "elitet" akarnak verbuválni, ami később - tanulmányaik végeztével- a radikális atlantizmus zászlóvivője lenne Magyarországon. Mire ezek a DK által segített fiatalok hazatérnek a nyugati egyetemeken szerzett diplomáikkal, Magyarország már az eurázsiai vámunió tagja lesz, ahol a DK pártfogoltjai mint az "elnyomó kormány" ellen tiltakozó, "kifinomult liberálisok" fognak megjelenni.
Ugyanakkor a jelenlegi hatalmi elit éppen úgy lett kinevelve, hogy egyes érdekközösségek pártfogolták nyugati tanulmányaikat, majd a nyugati egyetemekről hazatérve ügynökként a nyugati érdeket képviselték, bevonták az országot a NATO-ba és Európai Unióba. Kézenfekvő példája ennek a Soros György pénzén nevelkedett kormánypárt, aki helyett most ugyanazon érdekközösség egy radikálisan nyugati alternatívát akar kinevelni.
Képesek-e a magyar pártok arra, hogy ezt a forgatókönyvet megakadályozzák? Aligha. Hiszen Magyarországon továbbra is csak atlantista pártok vannak. A radikális atlantizmussal szemben csak a külsőségekre jobban ügyelő, mérsékelt alternatíva van. A választóknak nincs választási lehetősége: vagy a nyugatra szavaznak, vagy a nyugatra.


http://www.hidfo.net/2014/09/25/sorosek-megprobaljak-behalozni-magyar-fiatalokat