Álomfizetés várja Navracsics Tibort Brüsszelben, ha az Európai Bizottság magyar biztosa lesz- írja a Blikk.

navr

A politikus pénteken mondott le a külgazdasági és külügyi tárca vezetéséről, hogy felkészülhessen uniós biztosi meghallgatására. Navracsics Tibor a sikeres meghallgatás esetén az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági posztot kaphatja a bizottságban, ami anyagilag is jelentős előnyt jelent. A képviselőként is dolgozó miniszter ugyanis jelenleg összesen valamivel több mint 1,3 millió forintos havi fizetésre számíthat itthon, míg uniós biztosként 20 832 eurós (6,46 millió forint) havi bérre lesz jogosult.

Mindemellett az összeg 15 százaléka, vagyis közel egymillió forint lakhatási támogatás is jár a poszttal, sőt a havi 607 eurós (189 ezer forint) költségtérítést is igénybe vehet. Így a fideszes politikus minden jussával együtt 7,6 milliós bruttóra számíthat, ami majdnem a hatszorosa a jelenlegi bérnek.

Az uniós biztosi poszttal – ellentétben sok magyar állampolgárral – Navracsics Tibornak a nyugdíjáért sem kell aggódnia. A szabályok szerint ugyanis a politikus 65 éves korától minden kitöltött teljes év után a havi átlagfizetés 4,275 százalékáig nyugdíjjogosultságot is szerez. Így ez négy teljes év után a fizetés 17,1 százalékának megfelelő nyugdíjat jelent, ez a mostani kereset alapján 3562 euró (1,1 millió forint) – számol a Blikk.

Kapja pedig mindezt az EU “legfajsúlytalanabb” biztosa! A Gazda elég jól megfizeti a szolgáit. Igaz! – nem a sajátjából.

(Népszava nyomán)