Magyarországon pusztulásnak indulnak a falusi házak, miután magukra maradnak bennük az idősek, majd meghalnak. Ha azonnal nem kelnek el az épületek, megállíthatatlan a romosodás, amely az egész falu ingatlanpiacára kihat.

Az elnéptelenedés főleg a 10 ezer lakos alatti falvakat, városokat jellemzi, de nem kivétel ebben sok megyei jogú város sem. Békés megyében 25 év alatt Mezőkovácsház régi lakosainak a negyedét vesztette el, de Miskolc, ami egykor Magyarország második legnagyobb városa volt, ózdnyi lakost,  veszített 1980 óta. Békéscsaba ez idő alatt a lakosainak a 10 %-át veszítette, de ebből a régióból költöznek el a legtöbben Budapestre, az ország nyugati részébe, vagy mennek külföldre dolgozni! A falvakban, városokban a redőnyök mozgatásával adnak egymásnak jeleket az emberek: figyelik az öregek, hogy a szomszéd reggelente ad-e magáról életjeleket. Veszélyes, ha a redőnyök hetek óta mozdulatlanul, vagy leengedve, vagy félállásban vannak, mert azt jelezheti: lakatlan a ház.
Az országban egyre több az üres ház a településeken: amint az idős emberek meghalnak, elhagyottá válik az ingatlan. Meghatározó, hogy a község, vagy falu milyen messze található egy várostól, el lehet-e adni gyorsan, vagy végképp menthetetlen az épület.
A legkisebb településeken amennyiben az örökösök nem tudják szinte azonnal eladni az ingatlant, tönkremegy. A településeken sok a régi építésű, belvizes ház, amelyek gyorsan düledezni kezdenek. Az örökösöket már az építési hatóság is felszólította a bontásra, bírságot róttak ki, mivel életveszélyesek, de hiába. A települések ingatlanpiacának még a válság is „jót tett" amiatt, hogy az olcsóbbá vált házak iránt többen érdeklődnek.
Félmillió lakatlan otthon! A 2011-es népszámlálás előzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nőtt a lakások száma. Mindeközben az előzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan „nem lakottként" számon tartott lakások száma.
Hová vezet ez?

Bíró Dalma