Remegő kéz, karikás, kialvatlan szemek, ideges körbetekintgetés, lehalkított beszédhang. Ilyen állapotban volt az a pilóta, akivel egy kis XVIII. kerületi kocsmában találkoztunk. Telefonon jelentkezett nálunk azzal, hogy olyan története van, ami biztosan érdekel majd minket: évek óta Chemtrail-pilótaként mérgezi az embereket, de nem bírja tovább. Valakinek el kell mondania, még ha az életét kockáztatja is.

Figyelem: cikkünk a világot érthetetlenül komolyan vevők megzavarására alkalmas állításokat tartalmaz. Az összeesküvés-elméleti napra készült többi cikkünket itt találja. (Ezt a közleményt felsőbb erők utasítására, utólag illesztettük a cikkbe.)

Mikor kezdődött ez az egész?

2003-ban végeztem a Nyíregyházi Főiskolán pilótaként. Rá egy évre kezdtem dolgozni mezőgazdasági pilótaként ott Nyíregyházán. Egy ősrégi Ancsával repültem (An-2-es). Két évvel később, 2006-ban kezdődött az egész. Egyik este, munka után egyedül voltam a hangárban, amikor megjelent két öltönyös férfi azzal, hogy fiatal pilótákat keresnek egy fapados légitársasághoz.

Nem volt furcsa, hogy néhány év mezőgazdasági repülés után egy légitársasághoz hívják, hogy utasszállítót vezessen?

Dehogynem, először nem is értettem az egészet, azt hittem csak valami vicc. De elmondták, hogy olcsó, tehetséges fiatal pilótákat keresnek, akikkel aláírhatnak több évre szerződést. A főiskolán érdeklődtek, hogy kiket ajánlanak, és valamiért engem is beajánlottak. Igazából jól esett a megkeresés, és ki az, aki ne mondott volna azonnal igent.

Ehhez gondolom Budapestre kellett költöznie?

Költöznünk. Akkor még együtt voltam a feleségemmel, aki éppen terhes volt. Nem volt kérdés, hogy Budapesten folytatjuk az életünket. Akkor még nem gondoltam, hogy ez az új munka a családomba és a lelkiismeretembe fog kerülni.

Mikor csinálta először? Egyáltalán hogy működött a dolog?

Néhány hónapig semmi különös nem történt, végeztem a munkámat. Aztán megkerestek egy ajánlattal. Plusz pénzért heti egyszer-kétszer kellene vezetnem olyan gépeket, amiket meteorológiai mérésekre és kísérletekre használnak fel. Legalábbis nekem azt mondták. Azt hittem, sínen van az életem, új munka, előléptetés, és a kislányom is megszületett.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Mit mondtak pontosan, mik ezek a kísérletek?

Nekem nem ez a szakmám, nem is kíváncsiskodtam nagyon. Egyszer leültek velem, és elmagyarázták részletesen, milyen kísérletről is van szó. Nem az én szakmám, nem igazán értettem, de valami páráról, esőképzésről beszéltek, és rémlett is, hogy olvastam ilyen kísérletekről. Ami kicsit ijesztő volt, hogy aláírattak velem egy titoktartási kötelezettséget, de azt mondták ez teljesen normális.

Mi volt a dolga?

Először csak heti egyszer-kétszer, később egyre sűrűbben fel kellett szállnom egy utasokat nem szállító, átalakított géppel, amit amikorra én megérkeztem, már előkészítettek. Felszállás után 6000 méter magasan kellett egy adott útvonalon repülnöm. Ez legtöbbször Románia, vagy Horvátország irányába történt. A folyadékot, amivel feltöltötték a gépet mindig a magyar légtérben kellett kiengednem. Egyszerűen meghúztam egy kart és figyeltem a mérőket, hogy milyen ütemben távozik a folyadék. Körülbelül 30 percig tartott a folyamat, a repülés pedig másfél-két óra.

Mikor lett gyanús a dolog? És miért?

Egy alkalommal hamarabb értem ki a repülőtérre, hajnal 5 körül lehetett, elvileg hétkor repültem volna. Ekkor láttam, hogy mi történik a gépemmel, mielőtt felszállok vele: a tartályokat teljes védőfelszerelésben, maszkokban katonák pakolták fel a gépre. A teherautójukon veszélyes sav jelzések voltak, illetve le tudtam olvasni az aluminiumszulfid és báriumoxid feliratokat. A műveletet az a két öltönyös ember felügyelte, akik anno engem megkerestek Nyíregyházán.

Mit tett ezután? Ugyanúgy felszállt gondolom aznap is.

Igen visszamentem a váróba, megvártam az indulásom időpontját, kimentem a géphez és felszálltam. De már volt bennem egy nagy adag rossz érzés. Egyszerűen éreztem, hogy valami nincs rendben, mert amiket akkor már évek óta szórtam az égből, lakott területek felett is, azok veszélyes anyagok. Aznap egyáltalán nem tudtam aludni. Másnap nem dolgoztam, és rákerestem.

Előtte nem hallott a chemtrailről?

Pletyka szinten igen, de ugyanúgy nevettem rajta, ahogy a legtöbben. Soha nem vettem komolyan. Többek között ezért is határoztam el, hogy beszélni fogok erről. Utánanéztem, beleástam magam. Az anyagokba, a hatásukra az emberi szervezetre.

Csak abból, hogy katonákat látott valamilyen anyagokat pakolni a gépére, rögtön azt a következtetést vonta le, hogy ez chemtrail?

Nem azonnal. Egy hétig bírtam cselekvés nélkül, majd leültem a főnökeimmel és rákérdeztem, pontosan mi is ez az anyag, amit szórok már hosszú ideje. Először tereltek, magyarázták, amit korábban is mondtak, de amikor elmondtam, hogy utánanéztem ezeknek az anyagoknak, és nagyon komoly dolgokat találtam, akkor vált félelmetessé a történet. Először finoman figyelmeztettek a papírra, amit aláírattak velem. Aztán jelezték, hogy ha tovább kérdezősködöm, akadékoskodom nagyon rosszul fogok járni. Egy életre elintézik, hogy ne kaphassak munkát a szakmámban, de leginkább sehol sem.

Nem tudta megbeszélni a problémát mással?

A feleségemnek elmondtam. Ő ragaszkodott hozzá, hogy feljelentsem őket, én viszont csapdába kerültem, mert ha ezt megteszem, akkor nem tudtam volna eltartani a családomat. A feleségem ebbe nem tudott belenyugodni, fokozatosan megromlott a kapcsolatunk, majd elköltöztek a gyerekkel, vissza Nyíregyházára. Azt mondta képtelen együtt élni valakivel, akinek az a munkája, hogy embereket mérgez, olyan kisbabákat is, mint a miénk.

De hát ez már két éve lehetett, ha jól számolom. Azóta is folytatta a munkát?

Szörnyű, de kénytelen voltam. Minden nap gyomorgörccsel mentem a munkahelyemre, már nem voltam önmagam. Eleinte olyanokkal próbálkoztam, hogy kevésbé lakott területeken repültem, illetve szórtam, de ezt nem tudtam sokáig titokban csinálni, hamar rájöttek az útvonalkövető rendszer és az anyag szórását mérő műszerek adatainak segítségével. Amikor ez kiderült, akkor már halálosan megfenyegettek, sőt azt is elmondták, hogy én elképzelni sem tudom, hogy milyen emberek állnak e mögött a dolog mögött. Azt mondták, meg se próbáljak hősködni, mert én fogom húzni a rövidebbet.

Mégis megkeresett minket. Nem fél, hogy rájönnek, ki nyilatkozott nekünk? Nem sok ilyen pilóta lehet az országban.

Csak azt hiszi. Nem én vagyok az egyetlen, akit vagy zsarolással kényszerítettek, vagy visszautasíthatatlan ajánlattal környékeztek meg. Azóta különböző fórumokon keresztül, több pilótával is felvettem a kapcsolatot. Senki nem gondolná, nagyon durva lesz, amit mondok, de van olyan légitársaság, amelyiknek minden gépe szórja a mérget. Azért kerestem meg mégis önöket, mert már eljutottam arra a szintre, hogy nem tudok tükörbe nézni, és már kevésbé fontos, hogy ha életemben nem lesz munkám, mint hogy ezrek életét tegyem tönkre. És olvastam a mai furcsa híreiket, és arra gondoltam, hogy ez egy jel: itt az idő, elő kell állnom.

Miért nem mondott fel már korábban?

Itt nem lehet felmondani, megfenyegettek, hogy elintéznek, ha megpróbálom. Tudják, hogy aki felmond, az gyengeségből teszi, és nem bírná ki, hogy ne hozza nyilvánosságra ezeket a dolgokat. Félelmetes emberek ezek, és nem tudni, hogy ki áll a hátuk mögött. Az a német repülőgépmérnök még jól is járt, akit kirúgtak, és azóta nem kap munkát. Azért mesélem el ilyen részletesen, hogy ne járjak úgy, mint ő, aki nemrég, részletesen mutatta be bizonyítékokkal alátámasztva, hogy mi folyik, mégsem vette komolyan szinte senki.

A német mérnök, itt beszél a tapasztalatairól:
Chemtrails: German Aerospace Worker Sacked For Revealing Installation of Devices

Itthon ön lesz az első beavatott ember, aki erről beszél?

Itthon még nem volt arra példa, hogy valaki olyan tálaljon ki, aki testközelből részt vett az eseményekben. Amennyire követtem, 2012-ben egy volt jobbikos képviselő kérdéssel fordult Kövér Lászlóhoz, hogy meddig permetezik vegyszerekkel a lakosságot, mint a csótányokat. De kézzel fogható bizonyítékai neki sem voltak, ráadásul Hende Csaba honvédelmi miniszter a kérdést egy mondattal elutasította: kizárt, hogy mérgező permetezés folyna Magyarországon. Meg azt hiszem egy ilyen Chemtrail-ellenes tüntetés is volt a Petőfi csarnokban. Eljutottam odáig, ha már belekezdtem, végigcsinálom, hajlandó vagyok tanúskodn i. Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni.

Kapcsolódó:
Amikor a konteóról kiderül, hogy valóság
Breaking!!! Chemtrail scientist murdered after going on National Radio
A chemtrail összeesküvés-elmélet
A chemtrail nem összeesküvés elmélet, hanem valóság!
Mégis igaz a chemtrail elmélet!