2014. augusztus 5., kedd

Milyen gyorsan reagált például az érpataki polgármester hétvégi jelképes igazságtételére.

"Megdöbbenéssel fogadtuk Érpatak polgármesterének hétvégi akcióját - írja hétfői közleményében a Külgazdasági és Külügyminisztérium." Arra a szombati eseményre gondolnak, amelyen Orosz Mihály Zoltán úgy tiltakozott a gázai népirtás ellen, hogy megtaposta a megszálló Izrael zászlóját, és felakasztatott egy hóhérral két, izraeli politikusokká maszkírozott bábut. Az egyikre a gázai mészáros, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a másikra a nagy felvásárló, Simon Peresz államfő arcképe volt ragasztva.

Volt egyszer egy 2006 évi munkaszolgálatos kárpótlási törvény, amellyel kapcsolatban kiderült, hogy Magyarországon elképesztő módon a magyar munkaszolgálatosokra nem vonatkozott a törvény. Később az is kiderült, hogy magyar termőföldre licitáltak a zsidó munkaszolgálatosok a kapott kárpótlási jegyekkel.

Simon Perez, Izrael köztársasági elnöke 2007-ben ki is jelentette, hogy többek között a mi hazánkat is felvásárolják, csak arról nem beszélt, hogy a saját pénzünkön. A felvásárlásunkba bőven besegítünk anyagilag a különböző kártérítésekkel, 100 százalékkal megemelt nyugdíjakkal, holokauszt járadékokkal és emlékévekkel. Mindezen anyagi terhek azokat a magyar generációkat sújtják, akik 1944/45-ben még a világon sem voltak!

A Simon Perez-i kijelentés után a magyar külügy néma maradt, és bizony nagyon sokszor az marad, ha Izrael olyat mond vagy tesz, aminek nincs köze sem a demokráciához, sem az együttélés bármilyen szabályához. És bizony rengetegszer tesz ilyet...

Navracsics úr mielőtt kimenne uniós biztosnak a haladó unióba havi 24 ezer eurós (nagyjából 8 milliós) jövedelemmel felvértezve (plusz költségtérítések) ellenében, jó lenne, ha rákérdezne Simon Perez-re, hogy is gondolta a felvásárlásunkat?

Aki esetleg elfelejtette volna a Simon Perez-i vérlázító szózatot, az itt megnézheti:
http://www.youtube.com/watch?v=PzG3TwPqXms
(F.I.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése