2014. július 9., szerda

Oroszországnak minden oka megvan a fegyveres erő alkalmazására – Ukrajnával szemben


c0cef3_ukraina-pistolet

Valerij Raskin: “A jelen körülmények között, s az eddigi történéseket figyelembe véve; az Orosz Hadseregnek minden indoka megvan már arra, – hogy fegyveres erőt alkalmazzon Ukrajnával szemben.”

Raskin szerint kifejezetten tragikus események történnek Új Oroszország területén:

“Ha Oroszország valóban olyan nagy mértékben segítette volna katonai szakértőkkel, fegyverekkel és felszereléssel a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok önvédelmi milíciáit, – ahogyan azt az amerikai és ukrán média világgá kürtölte, – akkor a kijevi csapatok soha nem foglalták volna el Szlavjanszkot, sem pedig Kramatorszkot!
42bcc7_samaia-normalnaia-fotka-rashkina
Valerij Fjedorovics Raskin, az Orosz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökhelyettese, és a Moszkva Városi Pártbizottság első titkára.
Sajnos Oroszország túlságosan is lelkiismeretes a nemzetközi diplomáciai szabályok betartását illetően, -míg mások, mint például az Egyesült Államok, egyáltalán nem azok ezekben a kérdésekben. S nemcsak, hogy nem tartják be, hanem súlyosan meg is sértik az alapvető diplomáciai és nemzetközi normákat” – mondotta július 7-én, Valerij Fjedorovics Raskin, az Orosz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökhelyettese, és a Moszkva Városi Pártbizottság első titkára.
Raskin szerint azonban éppen ezen dolgok figyelembe vételével, – Oroszországnak már régen elegendő indoka gyűlt össze az erő alkalmazására is.
“De, ha Új Oroszország régióit hivatalosan egy másik állam, – Ukrajna részének tekintjük is” – folytatta Raskin. – “akkor elmondhatjuk, hogy ukrán területről, az Ukrán Hadsereg részéről már folyamatosan érik támadások hazánkat, Oroszország területét!
A Donbassz városait bombázó ukrán repülőgépek rendszeresen hajtanak végre berepülő manővereket az Orosz területek fölött!
Ráadásul a határmenti orosz területek rendszeresen elszenvedik az ukrán tüzérség támadásait is. Az ukrán ágyúk lövedékei nem egy esetben Oroszország területén robbantak fel. – Ebben a helyzetben Oroszországnak minden joga megvan ahhoz, hogy megsemmisítse azokat az Ukrajna területéről ágyúzó tüzérségi állásokat, ahonnan az orosz területekre lőnek ki gránátokat. – S ehhez az Orosz hadseregnek át sem kell lépnie az államhatárt” – mondotta Raskin.
Raskin úgy véli, hogy Oroszországnak használnia kell végre a saját tüzérségi rendszereit, aknavetőit az ismétlődő támadások elhárítása érdekében, – mind a földön és a levegőben.
“Mindazon esetekben tehát, amikor beazonosíthatóan Ukrajna területéről, az ukrán fegyveres erők részéről az Oroszországi Föderáció területét tüzérségi támadás éri, – Oroszország minden előzetes értesítés nélkül, megsemmisít minden tüzérségi állást, ahonnan a támadás kiindult.
Az orosz légtér további megsértése esetén pedig az Orosz Hadsereg légvédelmi egységei meg fognak semmisíteni minden berepülő ukrán repülőgépet és helikoptert anélkül, hogy előzetesen figyelmeztetnék őket” – mondotta Raskin, aki az Állami Dumában korábban már beszámolt arról, hogy az Orosz Kommunista Párt kész támogatni az orosz békefenntartó egységek telepítését Ukrajna területére.
Orosz Kommunista Párt Sajtóirodája / Kprf.ru

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése