2014. július 9., szerda

Kisgyőr: Mint mintatelepülés...

A Jövőnk.info riportere járt inkognitóban Kékedi László, Kisgyőr polgármesterénél. Célunk a valóság feltérképezése volt, hiszen egy előre bejelentkezett riportnál felléphet a protokoll "hitvilága" és ezt mindenképpen szerettük volna elkerülni. Tehát csak a beszélgetés végén - két "egyszerű" ember között - került sor a valódi bemutatkozásra.

A Kisgyőrben mára hagyományosan az év június végén megrendezett 2014-es Kézműves és fafaragó táborba látogattunk el egy őszinte beszélgetésre. Az idei tábor fő csapásvonala - mint megtudtuk a résztvevőktől - egy Közép-Európa legnagyobb Betlehemes fából faragott szoborcsoportjának az elkészítése és felállítása a falu középső részén. Itt a közmunka-program is eredményesen csatasorba van állítva. Legnagyobb meglepetésünkre nem láttunk egész nap egyetlen lapátot támasztó, árnyékban hűsölő közmunkást sem a településen. Mindenki serényen tette a dolgát a köz érdekében - lám, lehet ezt így is Magyarország!  



A természeti szépségeken kívül gazdag épített örökség, különleges, az országban egyedülálló falukép (így képzelünk el egy valódi magyar - HUNGARISTA falu, a HUNGARISTA ÁLLAMRENDBEN - települést mi magunk is) – mintegy 70 kültéri faragás – fogadja a Kisgyőrbe látogatókat. Egységes faluképet szerettünk volna kialakítani úgy 25 éve, ez mostanra beérett, megvalósult. Már csak több bővítési lehetőséget kell kihasználnunk – mondja Kékedi László, Kisgyőr polgármestere. Miért lett polgármester?
Kékedi László: Harmadik évemet töltöm polgármesterként, annak idején azért szálltam ringbe e posztért, mert úgy gondoltam így többet tehetek a településünkért. Nem véletlenül nevezik a Bükk legszebb falujának Kisgyőrt, de illetik a fafaragások faluja titulussal is. Csaknem 70 köztéri alkotás van községünkben, ezek nemcsak díszek, nem is szeretem ezt a megfogalmazást, mert nem dísztárgyak. Szorosan kapcsolódnak ünnepnapjainkhoz, de hétköznapjainkhoz is. Egységes faluképet szerettünk volna kialakítani úgy 25 éve, ez mostanra beérett, melyet szeretnénk még településünkre jellemző, egyedi köztéri alkotásokkal bővíteni. A színpad napsugaras tetőszerkezete az életet jelenti, a kegyeleti hely (ravatalozó) lehajló tulipánja pedig az elmúlást juttatja eszünkbe. Ahhoz, amit megcsináltunk, igen sok jó barát, munkatárs segítsége kellett. A 70 kisgyőri alkotás szinte mindegyike A-kategóriás zsűrizésű.
Milyen beruházásokat sikerült megvalósítaniuk az utóbbi időszakban?
Kékedi László: Legjelentősebb beruházásaink közé tartozik az óvoda teljes felújítása, bővítése. Igen szép óvodánk lett. Az egészségházat (fogorvosi, háziorvosi, védőnői szolgálat) is felújítottuk. Korszerűsítettük a közvilágítást. Leaszfaltoztuk a Vadas utcát. Régi vágyam volt, hogy legyen Kisgyőrnek Nyitott műhelye. Népművészeti, helytörténeti kiállítást nyithattunk végre, időközben művészteleppé nőtte ki magát. Itt rendeztük meg a 25. fafaragó tábort, amelyen 80-an vettek részt. Bemutattuk Juliska tanár néni összegyűjtött anyagát, de a Bükkalja élő népművészetével is megismerkedhetnek a gyerekek, már fiatal korukban megszerethetik a művészet világát. Örvendetes az is, hogy a Belügyminisztérium ifjúsági és sportutánpótlás pályázatán nyertünk, így községünkben először lesz saját sportpályánk. A sportcentrum építése (öltöző, nagy méretű labdarúgópálya, röplabdapálya, illetve elárasztásos jégpálya) 18 millióba kerül. Az öltöző már kész, a munkák 90 százaléka befejeződött, az átadás tavasszal lesz. A rengeteg esőzés miatt sok vis maior pályázaton vettünk részt, az iskolát és a Völgy utcai pincebeszakadást támfallal erősítettük meg. A köztéri alkotások sokasága közül megemlítem a mocsolyási Mária-szobrot, a harangláb elé kandeláber került, ún. pletykapadokra cseréltük ki a vaspadokat. A virágládáink gondozottak, locsolják rendszeresen. Nem szokványos motívumokkal ellátott buszmegállók készültek. Jó a kapcsolatunk az Északerdő Zrt-vel, már csak ezért is örülünk a közigazgatási területünkön, Bekénypusztán levő ökoházi beruházásuknak. Eddig vadászház jellege volt, most bővül a funkciója, akár bakancsos vagy kerékpáros turistákat is szívesen látnak majd. Önkormányzati ifjúsági szállásunk is eléggé kihasznált: 35 látogatót tud fogadni.

Mérhető a közmunkában résztvevők tevékenysége?
Kékedi László: Összekapcsoltuk az értékteremtő projektet a családi kézműves szaktáborokkal, hogy érezzék magukénak a köztéri alkotásokat. Nincs is rongálás a falunkban. Három éve a nagyobb beruházásaink közmunkával és kézműves táborokkal együtt valósultak meg. Büszke vagyok a Rákóczi utcai híd felújítására, kandeláberekkel láttuk el, melyeket megújuló energiával üzemeltetünk. A fedett színpad teljes felújítása megtörtént, korszerű tetőszerkezetet kapott. A ravatalozó mellett elkészült az idén a kegyeleti hely, mely mondanivalójában az egyik legszebb alkotás. Az egész tetőszerkezet, a lehajló tulipán az elmúlásra utal, kiegészítői két kopjafa, a szatmárcsekei fejfa, a koporsó előtt angyal kifaragva. Az ötlete a “Szívemet hozzád emelem” református énekből származik. Elnyert pályázataink megvalósítása folyamatban van. Az emődi agglomerációval közösen fejlesztjük a szennyvízhálózatot, a ránk jutó rész 110 millió forint. Kialakítjuk a közösségi színteret és parkosítunk a Leader-pályázat jóvoltából. A színpad közvetlen szomszédságában lesz a rendezvénytér, e beruházásra 10 milliót fordíthatunk. Mini blokk erőművünk lesz a Bükk-MAK Leader Nonprofit Kft. közreműködésével. Kisgyőr 108 hektár erdővel rendelkezik, 3 éve közintézményeinket visszaállítottuk alternatív fűtésre. Mi látjuk el magunkat, két pályázatunk bent van aprítékos kazánra, ezzel oldjuk meg a szociális intézmények épületének fűtését. Elkezdtük 50 hektáron (a volt legelőn) tisztítani a terepet, innen biztosítjuk az aprítékot. Fontos ez, mivel a közintézmények fűtésére aprítékoló gépet nyertünk. Önkormányzati útjainkat saját gépeinkkel kátyúzzuk, aszfaltozzuk. Ősszel a Völgy utca egy szakaszára kerítünk sort. A közmunkában résztvevők többsége “nem csak a vizet gereblyézi”, hanem értéket teremt. Mérhető a tevékenységük: buszmegálló létesítése, óvoda-, iskolaudvar felújítása, sportcentrum tereprendezése, parkosítások, szárazon rakott kőkerítések visszaállítása, a színpad lábazatának kőrakása. Közmunkásaink helyreállítják a belterületi utakat, a belvíz-elvezetőket, több mint 800 négyzetméteres fóliasátrunkban paradicsomot, paprikát termesztenek. 103 darab kecskénk elfér az elhanyagolt legelőkön és hasznot is hoz. Indulunk az új kazánprogramban is. A START pályázatoknak köszönhetően 24 millió forint értékű anyag és eszköz marad önkormányzatunknál.
Mennyire számíthat munkájában a képviselő-testületre és mit szeretnének még elérni?
Kékedi László: Képviselő-testületünk jól áll a megoldandó feladatokhoz: elfogadja és támogatja a beterjesztéseket. Maximális segítőkészség a jellemző, a döntések többnyire 7 igen szavazattal születnek. Igen fontos, hogy a Bükki Nemzeti Park közepéről is eltűnt végre a rengeteg szemét. Jelentős fejlesztések valósultak meg Kisgyőrben, de tennivalónk persze marad még bőven az elkövetkezendő időszakra is. Nagyobb “falatnak” számít a belterületi utak aszfaltozása és a vízelvezető árkok burkolása. Sürgős lenne konyhánk felújítása is. Feladat van, én szeretem ezt csinálni, remélem a lakosok is elégedettek tevékenységünkkel.
B.Gy riportja nyomán
Várhegyi Kálmán összeállítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése