G. Soros szerint a vele egyetértő befolyásos személyek az egész magyarországi zsidó közösség vezetői. Eközben több zsidó vezető is támogatásáról biztosította a Soros elleni plakátkampányt – őket és követőiket G. Soros következetesen levegőnek nézi.
Köszönetet mondott G. Soros amerikai milliárdos azoknak az aktivistáknak, akik rongálást követnek el és letépkedik a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” feliratú plakátokat. A spekuláns szerint a kormány antiszemita kampányt folytat, ami félelemmel és rettegéssel tölti el a magyarországi zsidó közösséget.
Soros szerint a plakátkampány antiszemita, mert az emberek mást látnak, mint ami a plakáton van – és azon oknál fogva, hogy az antiszemiták odaképzelnek a plakátra valamit, ami nincs is ott, ez a plakátkampány antiszemita. G. Soros azt is kifejti, hogy szerinte a magyarországi zsidók is odaképzelnek valamit a plakátra, ami egyébként nincs ott – és mivel rettegnek attól, amit odaképzelnek, a plakátkampány antiszemita.
Ha nem lenne így is elég szürreális ez az érvelés, G. Soros a BBC által idézett közleményében azt is kijelenti, hogy azok a zsidó vezetők, akik a fentiekkel egyetértenek, az egész magyarországi zsidóság vezetői.
“Örülök, hogy számtalan állampolgárral együtt a magyar zsidó közösség vezetői is felszólaltak a plakátkampány ellen” – írta.
Napokkal ezelőtt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke egy levélben arra kérte a kormányfőt, hogy állítsa le a – szerinte – antiszemita plakátkampányt. G. Soros közleményéből pedig kiderült; szerinte Heisler András minden magyarországi zsidó vezetője.
A milliárdos spekuláns véleményének némileg ellentmond, hogy korábban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija egyértelműen kijelentette, hogy a G. Soros ellen folytatott kampány nem antiszemitizmus, mert a kampányban “Soros nem mint zsidó, hanem mint a globális kapitalizmus szimbóluma jelenik meg.”
G. Soros közleményéből azonban kiderült, hogy Köves Slomó nem a magyarországi zsidóság vezetője, mert szerinte “a magyarországi zsidó közösség” vezetői azok az emberek, akik felszólaltak az antiszemita plakátkampány ellen.
Látható, hogy az amerikai milliárdost nem igazán érdekli, mit gondolnak a magyarországi zsidók Heisler Andrásról. Ő a magyarországi zsidók vezetője, és kész.
G. Sorost az sem igazán érdekli, hogy a MAZSIHISZ hivatalos állásfoglalásaiban gyűlöletkeltőnek nevezi a bevándorlásellenes plakátkampányt, ezzel gyakorlatilag azt az álláspontot képviselve, hogy akár zsidógyilkosokat is be kell engedni Magyarországra – amivel a magyarországi zsidók egy tekintélyes hányada aligha ért egyet.
Nemrég nyilvánosságra jutottak egy kutatás eredményei, amiből kiderült, hogy a nyugat-európai országokban az antiszemita indíttatású erőszakos bűncselekmények abszolút többségét migránsok követik el. Nem a szélsőjobboldal, hanem többnyire szélsőbaloldali, muszlim fundamentalista bevándorlók.
Őket engednék be Európába és Magyarországra azok a zsidó vezetők, akiknek elég pénzük és befolyásuk van ahhoz, hogy minden zsidók vezetőjének szerepében tetszelegjenek. Összekacsintanak az amerikai milliárdossal, és felszólalnak a plakátkampány ellen, ami az emberek támogatását próbálja elnyerni ahhoz, hogy a kormány határon kívül tarthassa a migránsokat. Azokat a migránsokat, akik a szélsőjobboldallal ellentétben nem szóban és véleményben antiszemiták, hanem sokan közülük ténylegesen zsidókat öltek, és ezt Európában akarják folytatni, emiatt mostanra nyugat-európai zsidók tízezrei menekültek Izraelbe.
G. Soros szerint ezek az emberek a magyarországi zsidóságot képviselik. Hogy erről mit gondol “a magyarországi zsidóság”, azt nem tudjuk (a levél tartalmából ítélve valószínűleg Heisler András sem), de G. Soros érvrendszere, miszerint a zsidógyilkosságok közepette inkább odaképzelt dolgok miatt kell aggódni, elég szürreális ahhoz, hogy a vele egyetértőket ne lehessen a magyarországi zsidóság vezetőinek nevezni.

http://www.hidfo.ru/2017/07/g-soros-levegonek-nezi-a-magyarorszagi-zsidosag-nagy-reszet/



Több kontinensen is biztonsági kockázatnak tartják G. Sorost

Az Egyesült Államokban, a Közel-Keleten és Európában is biztonsági kockázatot jelent a hírhedt spekuláns. Európában és Izraelben az államhatalom aláásásáért, az Egyesült Államokban a dolgozó emberek kifosztásáért tették felelőssé G Sorost.
Aligha fog ellentmondásba keveredni Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, ha a Soros-szervezetek elleni fellépésről van szó – írja a Haaretz izraeli napilap. Kiderült: Soros egyike azoknak a befolyásos zsidóknak, akit még a magára minden zsidó képviselőjeként tekintő Netanjahu sem hajlandó védelmébe venni. A lap azt írja, az izraeli kormányfő teljes mértékben megérti, hogy Magyarországon miért zajlik intenzív kampány Soros ellen, hiszen a befolyásos milliárdos az államhatalom aláásását folytatja, vagyis biztonsági kockázattá vált Magyarországon.
“Az egyik ok, amiért Netanyahu számára nem kifizetődő Orbán kritizálása Soros ügyében, hogy megérti; Magyarországon olyan, Soros által támogatott NGO-kat akarnak kiszorítani, melyek őt politikailag aláássák” – írták.
A Haaretz emellett visszaidézi, hogy Netanyahu egyértelműen állást foglalt a Soros-ellenes kampányt kritizálókkal szemben, amikor arra utasította az izraeli külügyminisztériumot, hogy vonja vissza a magyarországi kampányt elítélő nyilatkozatot. A történtek után a Jerusalem Post arról számolt be; az izraeli kormányfőt már azzal vádolják, hogy antiszemitákat támogat. Ez azonban aligha változtat a Soros által pénzelt NGO-kal kapcsolatos állásfoglaláson, és várhatóan nem a magyar kormányt antiszemitizmus miatt elítélés fogja adni a július 18-i Netanjahu-Orbán találkozó alaphangját.
“Netanyahu a zsidó nép vezetőjének láthatja magát, de van néhány zsidó, aki mellett nem fog lelkesen kiállni. Soros valószínűleg előkelő helyen szerepel ezen a listán” – áll a beszámolóban.
A Haaretz emellett visszaidézi, hogy Soros tevékenységét nem csak az európai kontinensen és a Közel-Keleten, de az Amerikai Egyesült Államokban is mélyen elítélik. “Sorost felmagasztalja a baloldal, és démonizálja a jobboldal; a politikai paletta egyik része a szabad és igazságos világ felé haladásként látja az ő munkáját, de a másik – különösen a szélsőjobboldal – úgy látja Sorost, mint aki fondorlatos, akár sátáninak mondható törekvéseket tesz egy új világrend létrehozására.”
A lap visszaidézi, hogy a Trump-kampány utolsó felvonásában G. Soros olyan vádakkal találta szembe magát, miszerint “egy globális hatalmi struktúrát működtet, ami felelős azokért a gazdasági döntésekért, melyek kirabolták a munkás embereket, megfosztották országunkat a jóléttől és néhány nagy vállalat zsebeibe tették a pénzt.”
A Haaretz ráadásul utalást tesz arra, hogy a magyar kormány által hozott NGO-törvény nagyon emlékeztet arra az új szabályozásra, amit Oroszország szintén a Soros személyéhez köthető szervezetek miatt vezetett be. “Két Soros-csoportot – a Nyílt Társadalom Alapítványokat és a Nyílt Társadalom Intézet Segítő Alapítványát – 2015-ben “nemkívánatossá” nyilvánították Oroszországban, mert fenyegetést jelentenek az állam biztonságára” – írták.
Bár a magyarországi baloldal képviselői szeretnek úgy hivatkozni G. Sorosra, mint egy alaptalanul bűnbakká kikiáltott személyre, talán mégiscsak lehet alapja a vele szemben felhozott vádaknak, ha egymástól függetlenül, több kontinensen is ugyanazzal vádolják a hírhedt spekulánst: aláássa a demokratikusan megválasztott vezetők hatalmát, fenyegetést jelent az ország biztonságára.

http://www.hidfo.ru/2017/07/tobb-kontinensen-is-biztonsagi-kockazatnak-tartjak-g-sorost/