A brit Függetlenségpárt tagja, Nigel Sussman a Manchesterben történt terrortámadás után annak szükségéről beszélt, hogy az európai hatóságok beépítsék a terrorellenes gyakorlatba az orosz terrorelhárítás által felhalmozott tapasztalatokat.
A UKIP tagja a Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, semelyik ország nem tudja teljes mértékben megvédeni magát a terroristákkal szemben, ezért fontos lenne, hogy a nyugat-európai terrorelhárítási szervek minél több ország tapasztalatait figyelembe véve tudják felvenni a harcot a terrorfenyegetéssel.
Sussman szerint egy ország önmagában kevés a terrorellenes harchoz, mert a terrorszervezetek is határon átívelő módon működnek. Egy minél széleskörűbb nemzetközi együttműködés azonban alkalmas lenne arra, hogy a manchesterihez hasonló terrortámadások megakadályozhatóak legyenek.
A politikus elmondása szerint sokan csalódtak abban az álláspontban, amit a nyugat-európai országok képviselnek Oroszországgal szemben, és ehelyett inkább az együttműködésre fektetnék a hangsúlyt.
A Manchesterben történt terrortámadás után Vlagyimir Putyin orosz államfő részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak és kijelentette, Oroszország készen áll arra, hogy egy széleskörű nemzetközi összefogás részeként fokozott együttműködést kezdjen az Egyesült Királysággal a terrorelhárítás terén.

http://www.hidfo.ru/2017/05/ukip-egyutt-kell-mukodni-moszkvaval-a-terrorellenes-harcban/