Angela Merkel német kancellár megérkezett a Brüsszelben kezdődő NATO-csúcstalálkozóra, ahol az újságíróknak nyilatkozva elmondta; személyesen találkozni fog a török elnökkel, és megmondja neki, hogy a német fegyveres erők kivonulnak az Incirlik bázisról, ha nem engedik oda látogatni a német politikusokat.
Merkel csütörtökön az újságíróknak nyilatkozva egyértelműen kijelentette, hogy a Recep Tayyip Erdogannal tervezett találkozón a Bundestag tagjainak letiltott látogatásaiért fogja számon kérni a török vezetőt.
Egyértelműen jelezni fogom a török elnökkel tervezett találkozó során, hogy […] a Bundestag tagjait be kell engedjék a katonáinkhoz. Ha ezt nem teszik meg, el fogjuk hagyni az Incirlik bázist.” – mondta.
Szerdán a Merkel által körvonalazott szembenállás kapcsán Erdogan „kellemes utat” kívánt az Incirlik légibázisról távozó német katonáknak.
Az Incirlik bázison jelenleg több száz német katona teljesít szolgálatot, emellett az iraki és szíriai hadmozdulatokhoz szükséges Tornado vadászrepülőgépek is itt állomásoznak.
Május 18-án a török kormánypárt egy tagja azt állította, amiatt nem engedik be a német politikusokat az Incirlik légibázisra, mert a német delegáció tagjai terrorszervezetet támogatnak.


http://www.hidfo.ru/2017/05/merkel-a-bundeswehr-kivonulhat-torokorszagbol/




Már ultimátumot adnak egymásnak a NATO-tagállamok

Németország kormánya ultimátumot adott Törökországnak: két hetük van arra, hogy engedélyezzék a német politikusok látogatásait az Incirlik légibázison, ellenkező esetben a német katonák elhagyják Törökországot.
A német kormány két hetet adott Törökországnak, hogy „megoldják az Incirlik bázis használatával kapcsolatos problémákat” – amennyiben ezt nem teszik meg, a német kontingens másik bázist keres és kivonul Törökországból.
A Der Spiegel német lap beszámolója szerint a Bundestag képviselőivel tartott találkozó során a külügyminisztérium és védelmi minisztérium tisztviselői egyaránt azt mondták, hogy legfeljebb két hétig hajlandóak tárgyalni a török partnerekkel, mielőtt döntést hoznak a kivonulásról.
Az Incirlik légibázist főként a török és amerikai fegyveres erők használják, de emellett itt állomásozik mintegy 260 német katona is, és a német légierő gépei.
Németország vezetői legutóbb május 15-én fenyegetőztek a kivonulással, amikor Törökország újra letiltotta a német politikusok által tervezett látogatásokat. A török kormány akkor azt állította; azért tiltották meg a Bundestag-képviselők számára a beutazást, mert felmerült a gyanú, hogy a német delegáció tagjai terrorszervezetet támogatnak.
A németeket annyira váratlanul érintette a kitiltás, hogy amiatt a Bundeswehr által tervezett fejlesztéseket sem tudják végrehajtani. Korábban a védelmi minisztérium 58 millió eurót különített el az Incirlik létesítmény fejlesztésére, beleértve egy külön repülőteret is a német Tornado gépek számára, emellett 30 millió eurót a Luftwaffe új parancsnoki központjának építésére szántak.
A múlt hét folyamán már Angela Merkel német kancellár is egyértelműen kijelentette, hogy amennyiben a német politikusok nem látogathatnak az Incirlik bázisra, keresnek egy másik létesítményt egy másik országban, és a Bundeswehr elhagyja Törökországot.

http://www.hidfo.ru/2017/05/mar-ultimatumot-adnak-egymasnak-a-nato-tagallamok/