Petro Porosenko ukrán elnök közlése szerint az emberek egyre inkább támogatják a NATO-csatlakozást, ezért nemsokára népszavazást akar kiírni róla.

„Ha az ukránok igennel szavaznak, meg fogok tenni mindent annak érdekében, hogy taggá váljunk az észak-atlanti szövetségben.” – mondta. Porosenko szerint míg évekkel ezelőtt mindössze a lakosság 16%-a támogatta a NATO-csatlakozást, ma ez az arány már 54 százalék.
Porosenko a Berliner Morgenpost német lapnak adott interjú során azt mondta, az ukrán vezetés ma már határozottan céljának tekinti a NATO-csatlakozást.
Ukrajna hivatalosan 2014. decemberében adta fel a semleges státuszt, ekkor a kormány kinyilvánította a NATO-csatlakozásra vonatkozó terveit. A népszavazást 2020-ban tartanák, miután az ország megfelelt a NATO-tagság minden követelményének.

http://www.hidfo.ru/2017/02/ukrajna-nepszavazast-tarthat-a-nato-csatlakozasrol/