Visszafordíthatatlan károk – Az amerikai gazdaság menthetetlen

2017 egyik legnépszerűbb témája a fővonalas médiában (és napjainkra jellemzően ez nem csupán az amerikai, hanem a globális médiát jelenti), hogy Donald Trump kormánya egy felemelkedőben lévő globális gazdaságot örökölt elődjétől, amikor a valóságban ennek az ellenkezője igaz.

Trump egy hosszú hanyatlás közepette került hatalomra, amit valószínűleg egy fokozottabb lejtmenet követ majd hamarosan. Ezért gondolták egyesek a választások előtt, beleértve a jelen poszt szerzőjét is, hogy végül a média kiabálása ellenére a verseny Trump győzelmével zárul, amit a nemzetközi pénzügyi elit alakított így, hogy az alaposan előkészített válság berobbanásának idejére kéznél legyenek a megfelelő bűnbakok a konzervatív politikusok személyében.

A helyzeten persze nem segít, hogy Trump folyton a nevetséges Dow index rekordokkal dicsekszik. Tervezni sem lehetne jobb forgatókönyvet…

Amilyen tempóban érkeznek az elnöki rendeletek, félő, hogy az emberek tényleg gazdasági fellendülést látnak majd mindenben.

A helyzet pedig az, hogy bizonyos problémákat nem lehet orvosolni, legalábbis nem felülről.

Időnként nem lehet mást tenni, mint hagyni végigfutni a válságot és ez a jelen helyzetre is igaz.

Hiába a párt és vezetőváltás, a kormány az alábbiakban kifejtett okok miatt nem képes enyhíteni a gazdasági feszültséget.

Az állam nem teremt vagyont

Az állam mindig is egy pénznyelő volt és az is marad. Minél nagyobb a kormánygépezet, annál fokozottabb a pénznyelés. Egy ilyen rendszer alkalmatlan arra, hogy megállítson egy stagnáló, inflálódó tendenciát.

Sokan beszélnek arról, hogy a Trump által tervezett infrastruktúra beruházások milyen sok munkahelyet teremtenek majd, ami kísértetiesen hasonlít a Nagy Gazdasági Világválság idejére jellemző kétségbeesett hangulatra, illetve Herbert Hoovernek a gazdaság élénkítésére irányult igyekezetére különféle közmunkaprogramok által. A valóság ugyanakkor azt mutatja, hogy az ilyen próbálkozások nem járnak sikerrel.

Először is Trump elképzelése, hogy infrastruktúra kiadásokkal adjon infúziót a gazdaságnak, nem új. Az Obama kormány és az alatts működő kongresszus az elmúlt évtized legnagyobb költségvetési keretét szavazta meg a közlekedés számára 2015-ben és a mostanihoz hasonló stratégiát próbált megvalósítani. Mondanom sem kell, Obama erőfeszítései Herbert Hooveréhoz hasonló hatást értek el.

Hoover óta Obama volt az első amerikai vezető, akinek az elnöksége alatt a hivatalos éves GDP növekedés 3% alatt volt elnökségének egész ideje alatt, 2016-ban pedig 1,6 százalékra esett.

Bár a Hoover nevéhez fűződő gát monumentális projekt volt, ami kimondhatatlan reménnyel töltötte el az Egyesült Államok polgárait a válság napjaiban, a kezdeményezés szinte semmilyen hatással nem volt a gazdaság hosszú távú alakulására. Ennek oka, hogy az állam nem képes vagyont teremteni. Az állam csupán az állampolgárok által létrehozott vagyon elszívására képes különböző adók formájában, hogy a semmiből létrehozott adósságait kifizesse, vagy más esetben a központi bank nyomdáinak segítségével próbál hamis jólétet nyomtatni magának.

Egyesek szerint Trump inkább azzal próbálkozik majd, hogy az Obama-korszak félresikerült programjaira előirányzott pénzeket átcsoportosítsa, de az összképen sajnos ez sem változtat.

Az átcsoportosított pénzek ettől még továbbra is az állampolgárok adóiból származnak, amiknek sokkal nagyobb haszna lenne, ha visszakerülnének az adófizetőkhöz, minthogy a GDP néhány százalékpontos emelésére pazarolják őket.

Ezen túl a folyamat által létrejövő munkahelyek csupán cseppek lesznek a tengerben a ma már 100 milliót főt meghaladó munkanélküliségben.

Mi a lényeg? Bár az új utak és a déli határra tervezett kerítés egyes konzervatívok számára győzelmet jelentenek, az infrastruktúrára költött pénzek nem adnak választ az alapvető fiskális problémákra.

A kölcsönös függőséget nehéz megtörni

Egy másik kedvelt pénzgenerálási módszer a külföldről beérkező áruk megvámolása. Ez különösen igaz olyan országok termékeire, amelyek igazságtalan előnyökre tettek szert bizonyos nemzetközi egyezmények segítségével. Az Egyesült Államok alapítói is úgy gondolták, hogy az államot inkább az importra kivetett vámokból és az államok közötti kereskedelemből finanszírozzák, az állampolgárok megadóztatása helyett. Ez a módszer ugyanakkor nem következmények nélkül való.

A globális elit sajnos legalább 50 éve ügyködik azon, hogy az egyes nemzetek minél nagyobb mértékben függjenek egymástól. Az Egyesült Államok pedig ennek a kölcsönös függőségnek a középpontjában áll, ráadásul a dollár még mindig a világ tartalékvalutája. Ahhoz, hogy ez a függőség oldódjon, komoly változásokra lenne szükség. Például, ha nagyobb vámokat akarnánk kivetni egyes országok termékeire (például Kínára, ahogy Trump javasolta), akkor cserébe az Egyesült Államoknak fel kellene adnia saját helyzetét is a kölcsönös függőségben, vagyis lemondani a dollár tartalékvaluta státuszáról.

Ez nagy valószínűséggel amúgy is meg fog történni, csak az önkéntes lemondás helyett kicsit agresszívabb módon és külső nyomásra. Bár fővonalas hangok szerint ez lehetetlen, mégis megtörténhet, hogy Kína likvidálja jelentős mennyiségű dollár és amerikai kincstárjegy állományát, ami igencsak destruktív hatással lenne az amerikai gazdaságra.

Azt se felejtsük el, hogy a magasabb vámok magasabb árakat jelentenek a polcokon. Az Egyesült Államokban kapható fogyasztási cikkek jelentős hányada importból származik. Magasabb vámok kivetése csak abban az esetben segítene a helyzeten, ha az USA képes lenne megfizethető alternatívát előállítani helyileg. Ugyanakkor a Nagy Gazdasági Világválság idejéhez viszonyítva a helyi ipar gyakorlatilag nem létezik.

A helyi gyártás újjáépítése időigényes

Sokan reményteli izgalommal várják, hogy bizonyos amerikai nagyvállalatok Trump elnökségének első éve alatt hazahozzák kiszervezett gyártóüzemeiket. Ez egy jó dolog lenne, de valószínűleg nem elég és elkésett.

2008-2009-ben a fővonalas közgazdászok üdvözölték a FED pénznyomtatási ámokfutását, arra számítva, hogy a dollár gyengülésével az amerikai termékek ára is csökken, ami az ipar reneszánszát indítja majd el. Ez nem történt meg.

Függetlenül attól, hogy mit tesz Trump 2017-ben, a politika által elérhető eredmények enyhén szólva korlátozottak. A kiszervezett gyártóüzemek vissza hozatalához, ha ez egyáltalán lehetséges, évek kellenének.

A gyárakat rendbe kéne hozni, az ehhez szükséges pénzeknek temérdek kézen átjutni, azonkívül ki kellene képezni az embereket is. Nemcsak a gyártósorokhoz, de a gyárak irányításához is. Egy működőképes üzem fenntartásához szükséges tudás ma már nem létezik egy Egyesült Államokban. 15 dolláros órabért követelő eladókból és felszolgálókból viszont nincs hiány, csak sajnos a két igény köszönőviszonyban sincs egymással.

Eközben a FED intézkedései megerősítették a dollárt, és hiába mondják a fővonalas elemzők, hogy ez csupán átmeneti állapot, az elitnek sokkal jobb, ha állandó a feszültség a FED és Trump között, így az elnök hiába követeli majd a magas kamatok csökkentését. Eközben a világ egyre inkább kockázatos befektetést lát majd a dollárban és nem fog hezitálni, hogy új tartalékvaluta után nézzen.

Jó reggelt SDR és helló világvaluta.

Az IMF által jegyzett SDR tökéletes kapocs lehet a dollár és a világvaluta között.

A megoldást nem az államtól kell várni

Érthető, hogy a konzervatív szavazók megint naggyá akarják tenni Amerikát. Nemes cél. Ugyanakkor fel kéne ismerni a jelenlegi stratégia következetlenségeit és belátni, hogy a helyzet menthetetlen. Ahhoz az Egyesült Államok visszanyerje régi gazdasági nagyságát decentralizált erőfeszítésekre lenne szükség, hogy az ország a helyi erőforrásokra épülve tudja maximalizálni a nyereséget, nem pedig arra várni, hogy az állam majd valahogy a gazdaság manipulálásával elérje ezt. Az egyes országok gazdaságai függősége túl összetett és mélyreható. A globalisták ezen a téren alapos munkát végeztek. Innentől már csupán egyetlen forgatókönyv létezik: hagyni, hogy a rendszer összedőljön és remélni, hogy a megfelelő emberek ott lesznek, hogy jobb alapokon építsék újra.
Sajnos az összeomlás nemcsak sok amerikai számára hozna tragédiát, de a globalisták reményeit is beváltaná. A globalisták úgy gondolják, hogy ők lesznek azok a bizonyos „megfelelő emberek”, akik majd újjáépítik a rendszert és a teljes társadalmi kétségbeesésben könnyen meggyőzhetik a lakosságot, hogy csakis egy még tökéletesebben központosított modell jöhet számításra, így a régi rend hamvaiból felépülhet az Új Világrend.

Ez elkerülhetetlennek látszik. Lehet igyekezni, hogy a globalisták ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy ezt elérjék, de nem szabad túl sok reményt fűzni ahhoz, hogy a Trump kormány erre képes lehet, ha egyáltalán ez szándékában áll. A megoldást továbbra sem a Fehérházban kell keresni.

A végső megoldás pedig a világ alapítása óta készen áll, és annak tervezője és építője Isten. (Zsidók 11.10)

Brandon Smith írása alapján

http://idokjelei.hu/2017/02/visszafordithatatlan-karok-az-amerikai-gazdasag-menthetetlen/